A tavaly önmaga ellen felszámolást kérő WVM összeomlását máig a magyar lízingszakmát legérzékenyebben érintő ügyként emlegetik. Nem csoda: a tevékenységét nyilvánosan kibocsátott kötvényekkel is finanszírozó társaság mintegy hárommilliárd forintnyi kötvénytartozást hagyott maga után, melyen több ezer befektető kénytelen osztozni. Számukra az egyetlen reményt jelenleg az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet által a WVM és a kötvények forgalmazói ellen indított polgári per jelenti (lásd ezt részletesebben a Figyelő 1997/9. számában), melynek kimenetele egyelőre kétséges. A felügyelet által benyújtott kereset lényegében arra irányul, hogy mondassék ki: a kibocsátók rosszhiszeműen jártak el a befektetőkkel szemben, amikor – tájékoztatási kötelezettségüket megszegve – a cégre nézve kedvezőtlen információkat titkoltak el előlük. Ha ez bebizonyosodik, a bíróság érvénytelenné nyilváníthatja a kibocsátásokat, és kötelezheti a WVM-et és a két forgalmazó céget (illetve egyikük tulajdonosát, a Magyar Hitel Bankot) a kibocsátás előtti helyzet visszaállítására, azaz a kötvényesek pénzének visszafizetésére. Hogy ez így lesz-e, ma még nehéz lenne megjósolni. Az viszont bizonyos, hogy a WVM körül már a csődöt jóval megelőzően is számos, a társaság anyagi nehézségeiről szóló pletyka keringett. Sokak szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor válik lehetetlenné a cég – időről időre kibocsátott kötvények formájában maga előtt görgetett – adósságállományának kezelése. Mások ellenben úgy vélekednek, hogy az adósságok rendezése érdekében történő újabb és újabb hitelfelvételek a vállalatfinanszírozás lehető legtermészetesebb eszközei. A gondok pedig nem ebből, hanem valamiféle vezetői „műhibából”, mondjuk néhány rossz befektetésből vagy egyszerűen a piaci viszonyok kedvezőtlenre fordulásából adódtak. Rossz befektetései kétségkívül akadtak a WVM-nek, az azonban felettébb kérdéses, hogy ezek esetében csupán hibás vezetői döntésekről volt-e szó. Az Ernst & Young által a WVM-ről 1995-ben készített jelentés a nagykanizsai LOG Rt. megvásárlásával kapcsolatban például a WVM veszteségének több mint 200 millió forintos alulértékeléséről beszél. Itt is és több más esetben is a WVM és saját cégei közötti számlázások voltak a veszteségek eltüntetésének eszközei. Ehhez hasonlóan, jórészt a cégcsoporton belüli fiktív tőkemozgásokon alapultak a társaság tőkeemelései is. A kibocsátott részvényeket az rt. leányvállalatai vagy éppen alkalmazottai jegyezték le, ehhez viszont maga a WVM nyújtott hiteleket. A hírek szerint több tízmillió forinttal rontotta a cég pénzügyi pozícióit a WVM „vezetői lakásvásárlási programja” is. A társaság három tulajdonos-vezetője ugyanis javarészt a WVM, illetve annak főtulajdonosa, a DRS Kft. által kibocsátott értékpapírokkal fizetett a rendelkezésükre bocsátott budai villák tulajdonjogáért.
