tek
Közélet

Lecsapott a TEK Gödöllőn

Négymilliót kért kölcsön, hetet visszafizetett az adós. A hitelezők még 3,5 milliót követeltek és fenyegetőztek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a budapesti férfi 2009-ben 4 millió forint kölcsönt kért és kapott valakitől, egy közvetítőn keresztül. A havi 400 ezres törlesztést éveken keresztül rendszeresen fizette, körülbelül hétmillió forintot. Mivel a vállalkozásba fektetett pénz nem térült meg, sőt veszteségessé vált, a további teljesítés már a megélhetését fenyegette, így kisebb összegeket törlesztett, azt is késedelmesen.

Az adóst telefonon több alkalommal megfenyegették, ahogy a kölcsön közvetítőjét is, közben újabb 3,5 milliót követeltek. Csütörtök délután az egyik gödöllői benzinkúton adta át az újabb összeget, az adós a közvetítővel együtt ment oda. A hitelezők, hogy a fenyegetésnek nyomatékot adjanak, többen érkeztek.

Mivel valószínűsíteni lehetett, hogy a fenyegetőzőknél fegyver lehet, az elfogásukhoz a Terrorelhárítási Központ megfelelő felszereléssel és képzettséggel rendelkező munkatársait hívták segítségül.

F. J. 26 éves valkói, Sz. K. 25 éves gödöllői, A. T. 42 éves budapesti lakosokat és K. A. 41 éves román férfit elfogásukat követően önbíráskodás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A rendőrség kezdeményezi, hogy az őrizetben lévő gyanúsítottakat a bíróság helyezze előzetes letartóztatásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik