Gazdaság

Gyengíteni fogják a forintot?

forint(430x286)(2).jpg (pénz, húszezres, forint,)
forint(430x286)(2).jpg (pénz, húszezres, forint,)

A kormány a forint gyengítésére készül a sikeres kötvénykibocsátás után - írja a Napi Gazdaság a Nomura egyik elemzőjére hivatkozva.

A magyar kormány a forint gyengítésével próbálkozhat, hogy ebből merítsen lendítőerőt a recesszióban vergődő gazdaság élénkítéséhez – írta Peter Attard Montalto, a Nomura International Plc Londonban dolgozó elemzője az ügyfeleinek szóló e-mailjében.

Szerinte a 3,25 milliárd dolláros nemzetközi kötvénykibocsátás sikere arra bátoríthatja a döntéshozókat, hogy további olyan lépéseket tegyenek, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök és számos kollégája az unortodox jelzővel szoktak illetni.

Montalto ezt a benyomást egy budapesti fórumon szerezte, ahol vállalati vezetőkkel, politikusokkal és elemzőkkel társalgott – írja a Napi Gazdaság.

Azzal a problémával, amit a forint erőtlensége a devizahiteleseknek okoz, csak ezt követően foglalkoznak majd. Montalto összefoglalója szerint ezt számos forrás megerősítette neki.

Amint arról tegnap írtunk, nagy sikert aratott a magyar állam devizakötvény-kibocsátása, és a rosszabb napokat látott forint is szárnyra kapott.

A jelentős befektetési házak elemzői szerint Magyarországon nem állhatnak meg a reformok, mert csak így kerülhet annyira stabil helyzetbe, hogy ne boruljon fel a választási évre várt világgazdasági hullámzásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik