Közélet

Tucatszám gyártották a hamis húszezreseket

bilincs(2)(960x640).jpg (bilincs, )
bilincs(2)(960x640).jpg (bilincs, )

A rendőrök négy férfit fogtak el. Egyikük szabadlábon védekezhetnek, hárman viszont rács mögött maradnak.

A jól jövedelmező üzletnek egy solti étteremben áldozott le.  Egy vendég hamis húszezressel fizette ki a számlát – vagyis csak fizette volna. Pechjére a pincér kiszúrta a hamis bankót. Amikor ezt szóvá tette, a fiatal visszavette a pénzt, majd felpattant és elszaladt.  A kalocsai rendőrök rövid idő alatt azonosították és elkapták a sebesen távozó vendéget. A 22 éves fiatalember a nyomozóknak elmondta, ismerősétől kapta a hamis bankjegyet.  Ő sem úszta meg, a 31 éves dunavecsei férfi ugyancsak a rendőrségen végezte, ahogy az 52 darab hamis húszezrese is.

police.hu

Mindez hónapokkal ezelőtt történt, ám a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte: most újabb gyanúsítottak kezén kattant a bilincs, két dunaújvárosi férfit fogtak el. Egyikük lakásán az egyenruhások megtalálták a bankjegyek előállítására használt számítógépet, nyomtatót és szoftvert is.

A négy férfi ellen pénzhamisítás miatt indult eljárás. Hárman közülük előzetesben vannak.

Budapesten két nő bukott le a napokban, ők öt-, illetve húszezresek gyártásában utaztak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik