Gazdaság

A Facebookon is megkereshet minket a kormány

Interaktív, közösségépítő kampányokba kezd a kormány – derül ki a most nyilvánosságra hozott kampánytervezetből.

„A kormányzati kommunikáció eddig alapvetően egyirányú volt, nem adott lehetőséget a visszacsatolásra, így számos üzenet nem ért célba, mert ezek a „kinyilatkoztatás” jellegű megnyilvánulások fokozták az emberek passzivitását és növelték a politikától való távolságtartásukat. Emiatt kiemelten fontos, hogy a jövőben a kormányzati kommunikációban nyissunk meg olyan felületeket, platformokat, amelyek teret engednek az interakciónak, és folyamatos visszacsatolási lehetőséget jelentenek” – írja a 2013-2014 évi kormányzati kommunikációs tervében az I.M.G Inter Media Group Kft..

A Kormány.hu-n nyilvánosságra hozott szerződésből az derül ki, hogy az eddigieknél is aktívabb kampányolásba kezd a kormány a kormányzati eredmények ismeretetése érdekében. Mint ma Giró-Szász András kormányszóvivő is bejelentette, hosszabb távú kampányba kezd a kormány, amelynek első körét ezen a héten indítják.

Dobta a kormány a nyugdíjasokat?

Az akár egymilliárd forintos összegű kampány három fő célközönségét is kijelöli a kommunikációs terv: a  politikától undorodó, külföldön boldogulást kereső 18-25 éves korosztály, a kiábrándult 26-44 évesek, akiknek „olyan aktív közösségi élményekre van szükségük, amelyek túlmutatnak a szóbeli üzenetek szintjén” ahhoz, hogy ne forduljanak el a politikától, és a sokféle szerepük miatt nagy nyomás alatt lévő nők. Utóbbiakat a terv szerint nem csupán gazdasági intézkedésekkel igyekszik majd megszólítani a kormány, hanem „kormányzati szinten megszemélyesítik majd azokat a kérdéseket, amelyek a leginkább érintik őket.”

A kormányzati kommunikáció igazi céljai

A kampányban az I.M.G. tervei szerint az lesz a fő feladat, hogy a meghatározott intézkedések közé „brandeket építsünk fel, amelyeket az emberek egyértelműen a kormányhoz kötenek.”

Már megalapozottnak tekintik a „versenyképes Magyország” brandet és a „jó állam” brandet. Fel szeretnék építeni a „működőképes egészségügy”, a „kulturált állam” és a „zöld állam” brandet.


Illusztráció: Hír24

Miért pont ezeket? Az egészség a lakosság számára kiemelten fontos, s az igényes kultúrát Magyarországon egy széles és fizetőképes réteg is igényli, az „úgynevezett zöld aktivitásokkal pedig egy viszonylag széles réteget lehet bevonni, alacsony ráfordítás mellett” – írja a tervezet.

Tudta? Jobboldali a józan ész!

Még a szóhasználatral is a mostani kormányhoz igyekszik kapcsolni az I.M.G. az elvben az állam emelését célzó, közösségépítő kampányt. „Arra kell törekedni, hogy olyan kifejezéseket használjunk, amelyekkel az emberek könnyen tudnak azonosulni, s amelykeet egyértelműen a Nemzeti Együttműködés Kormányához (sic) lehet kapcsolni” – fogalmaz az anyag.

Mik lesznek ezek a szavak? Közösség, összefogás, jó állam, megújulás (a szocik által elkoptatott, negatív reform szó helyett), újjáépítés, együttműködés. És persze „a kormány arculatát erősítendő továbbra is használni kell a már bejáratott, jobboldalhoz kötőtő olyan kifejezéseket, mint nemzet, haza, erkölcs, felelősség, józan ész.”

Facebook és Iwiw

Ám az igazi újítás az lesz, hogy a kormány üzeneteit a közösségi médiaszájtok, blogok – is magunkba szívhatjuk majd. „Az elmúlt időszak tapasztalatai aszt mutatják, hogy egyre fokozódik az igény a web2 felületek használatára” – magyarázza kicsit sután a tervezet. (Ma már nem annyira használatos kifejezés a web 2.0, amely tíz éve még újdonságként hatott, helyette inkább a közösségi médiumokról esik szó, amely a webkettő része van.)

„A kormányzati kommunikációnak nyitnia kell és fel kell értékelnie az eddig lenézett üzenő csatornák jelentőségét” – írja kicsit titokzatosan. Konkrét médiumként a anyag a freemail.hu-t, az iwiw.hu-t, az indamail.hu-t és a Facebookot sorolja fel.

Analfabétáknak, vidékieknek és nőknek

Emellett persze maradnak a jól bevált csatornák is. „Egy olyan országban, ahol a funkcionális analfabéták száma a felnőtt magyar népesség 25-30 százalékáta tehető” megúszhatatlan a kereskedelmi tévék bevonása – magyarázza a tervezet. A hagyományos médiumokra már csak azért is szükség van, mert „a vidéki embereket még mindig inkább a hagyományos médiafelületeken keresztül lehet elérni”.

A bulvársajtót egyenesen tematizálni szeretné a kormány: Arra kell törekednünk, hogy a minőségi bulvársajtóban rendszeresen megjelenjenek a kormányzat egyes képviselői illetve a kormányzati döntések. A jövő évre tervezett kiemelt intézkedéseket úgy kell kommunikálnunk, hogy ezzel a bulvársajtót is tematizálni tudjuk.” A nők elérése szempontjából különösen fontosnak tartják például a Nők Lapját, a Story-t, az Éva Magazint és a Marie Claire-t. (Amelyek az Évát leszámítva az FN24-et is kiadó Sanoma magazinjai.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik