Közélet

A gyilkos elvitte a megerőszakolt futónő ruháját

mécses (mécses, )
mécses (mécses, )

A család házához igen közel találta meg egy rendőrkutya K. Krisztina meztelen holttestét, de a ruháit sehol nem lelték – írja a Blikk. Schobert Norbi szerint az ügy durvább, mint a Bándy Kata-gyilkosság - derül ki a Borsból.

Az asszony aznap is vacsorát készített férjének és gyermekének, majd a szokásos 6 kilométeres kocogására indult este háromnegyed nyolckor. Mikor az asszony nem érkezett meg időben, férje, Lajos maga indult felesége felkutatására, majd a rendőrség segítségét is kérte. Jól tudta, merre szokott futni kedvese, odavezette a rendőröket, ekkor a velük tartó rendőrkutya viselkedésével is megerősítette, hogy jó irányba tartanak – tudta meg a Blikk.

Az áldozat fiának is elmondták a rossz hírt

A család házától mindössze egy kilométerre találták meg az asszony holttestét. A bozótosnál aztán a kutya a nyomokat követve összevissza cikázott a bokrok között. Ez arra utal, hogy az asszony valószínűleg menekülni próbált valaki elől. Végül megtalálták a holttestet. Meztelen volt, és csupa vér. Támadója bestiális módon felismerhetetlenné verte, majd megzsinegelte. A nő ruháit sehol nem találták meg.

“Az öltözetének nyoma sem volt. A rendőrök egyelőre nekünk sem mondanak semmit, így találgathatunk csak, mi történt. A tragédiát a gyermeke elől sem tudtuk eltitkolni, sajnos neki is el kellett mondani, mi történt az édesanyjával” – mondta Kardos Lajosné, Krisztina anyósa.

Időközben a rendőrség elfogott öt embert, azt nem tudni, hogy a nő meggyilkolásával gyanúsítják-e őket. Hétfő óta 14 fős nyomozócsoport keresi az asszony gyilkosát vagy gyilkosait.

Durvább, mint a Bándy Kata-gyilkosság

Az ügyet nyilvánosságra hozó Schobert Norbi a Borsnak elmondta, hogy a 36 éves családanyát csoportosan ölték meg. „Sokkos állapotban írtam azt a posztot, előtte beszéltem a férjével, akivel 1990-ben együtt vettük fel a bakancsot. Egész éjjel nem aludtam, ez az ügy durvább, mint a Bándy Kata-gyilkosság”.

A 36 éves áldozatot múlt szerdán, kora este ölték meg Budapest XXIII. kerületében, a nő futni ment. A brutális gyilkosságról Schobert Norbert a Facebook-oldalán osztott meg részleteket. Azt írta, az áldozat egykori iskolatársa felesége.

Nem lehet szavakban elmondani, mit érzek, iszonyatos kín – mondta a hvg.hu-nak a gyászoló férj, aki elmesélte, hogy felesége szeptember 25-ei eltűnésének estéjén kisfiának tűnt fel, hogy még mindig nem tért vissza az anyja. Ekkor próbálta meg telefonon elérni, hiába. A rendőrséghez fordult, egy kutyás rendőr találta meg éjjel a nő holttestét egy bokorban. „Engem és mást sem engedtek oda a holttesthez, de elmondták, hogy mit tettek vele – idézte fel a lapnak.

A férfi hihetetlennek tartja, hogy valaki elmegy futni, s az történik vele, mint a feleségével ráadásul lakott területen, sportolásra kialakított bicikliúton. Azt is elárulta, hogy már az első pillanatban megérezték: valami baj van, valami nagyon rossz dolog történt.

A nő gyilkosa után tizennégy fős nyomozócsoport kutat.

Norbi a hír megosztásakor azt írta, hogy szerinte az ilyen esetekben legyen halálbüntetés. A Hír24 utánajárt, hogy mit gondol erről Rubint Réka, Hajdú Péter, Tóth Gabi és Dopeman.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik