Foci

NB I, 30. forduló – beharangozó 1.0

Újabb négy csapat számára fejeződik be a 2010-2011-es szezon a Monicomp Ligában. Az MTK búcsúzik az első osztálytól.

A megszokottól eltérően az utolsó fordulóban vasárnap rendezik a mérkőzések zömét a labdarúgó NB 1-ben, így szombatra csak két összecsapás jut. Egyik mérkőzésnek sincs különösebb tétje, de a csapatok azért minden bizonnyal szépen szeretnének búcsúzni a szezontól.

Különösen igaz ez az MTK-ra, amely egy időre az utolsó élvonalbeli mérkőzését vívja, hiszen az már korábban eldőlt, hogy kiesnek az NB 1-ből. Az ellenfél a második helyet már bebiztosító Paks együttese lesz a Hidegkuti Nándor Stadionban. “Utolsó bajnoki meccsünket a Paks ellen játsszuk, mely már bebiztosította ezüstérmét, nagyon erős csapat, mi viszont szeretnénk a sérülések ellenére tisztességesen búcsúzni” – tűzte ki a célt Garami József, a kieső MTK szakmai igazgatója.

A másik oldalon persze sokkal jobb a hangulat, a Paksi FC hatalmas sikert elérve kilép az európai kupaporondra. “Nagyon boldogok vagyunk, hogy az utolsó fordulótól függetlenül megszereztük az ezüstérmet! Természetesen szeretnénk szépen zárni ezt a sikeres szezont. Ezért úgy készültünk az MTK elleni mérkőzésre, mint az eddigi összes többire. Ellenfelünk a legutóbbi mérkőzésén mozgékony játékkal rukkolt ki, amivel győzni tudtak. Bár nekik ettől függetlenül ez a bajnokság nem sikerült, én mégis úgy gondolom, hogy akik kilátogat az egy élvezetes, jó mérkőzést fog látni” – nyilatkozta Kis Károly vezetőedző.

MTK Budapest – Paksi FC, 17:30 óra
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, Vezeti: Oláh Gábor

Szép búcsúra készül a Győri ETO is, a zöld-fehérek otthon fogadják a Kaposvár együttesét. “A három pontot szeretnénk megszerezni, győzelemmel szeretnénk búcsúzni. Jobb szájízzel tudjuk a tavaszi szezont zárni, ha egy szép győzelemmel fejezzük be a bajnokságot. Tudjuk, hogy a Kaposvár csapata jól szerepelt ebben a szezonban, eszerint készülünk” – mondta Csertői Aurél, akinek csapata jelenleg a tízedik a tabellán.

A Rákóczi előtt sokáig megvolt az esély, hogy akár a dobogóra is odaérhetnek, azonban erről az álmukról már végérvényesen lemondhattak. “Nehéz és kimerítő év van mögöttünk. Visszanézve, nagyon sok munka van benne, hogy a realitásokat meghazudtolva egy pillanatig sem kellett a kieséstől félnünk. Sőt, a dobogóra és így a nemzetközi szereplésre még az utolsó előtti fordulóban is reális esélyünk volt, amire ennél a klubnál korábban még nem volt példa. Talán az okoz egy kis hiányérzetet, hogy a képzeletbeli hajónkkal még ennél is szebb helyen kiköthettünk volna, ha tavasszal mindenki tiszta erővel húzza az evezőket. De az éves megfeszített munka eredménye jó érzéssel kell, hogy eltöltsön minket, mert ezzel a klub fennállásának legjobb, vagy második legjobb eredményét állíthatja be” – nyilatkozott némi kritikát is megfogalmazva Sisa Tibor vezetőedző.

Győri ETO FC – Kaposvári Rákóczi, 17:30 óra
Győr, ETO Stadion, Vezeti: Takács János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik