Gazdaság

250 milliós nyugdíjpénz vándorolt vissza a pénztári tagokhoz

forint (forint)
forint (forint)

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy 257 millió forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára.

A felügyelet emlékeztetett: még 2010 második felében vizsgálták több nyugdíjpénztár befektetési, vagyonkezelési tevékenységét, a felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy 5 milliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget írt jóvá több százezer volt és jelenlegi pénztártagnak. A vizsgálat megállapította, hogy a befektetési alapokon keresztül megvalósuló befektetéseknél a vagyonkezelői szolgáltatásokért fizetett díjakkal kapcsolatban négy nyugdíjpénztár – az Aegon, AXA, ING és OTP nyugdíjpénztárak – és vagyonkezelőik többször megsértették a jogszabályokat.

Az érintett pénztáraknak határozatokban írták elő, hogy mutassák ki és fizessék vissza tagjaiknak az indokolatlan közvetett befektetések okozta többletköltségeket, miután azokat érvényesítették vagyonkezelőikkel szemben. A PSZÁF mindkét pénztári ágazatban figyelemmel kíséri a kormányrendeletek befektetési költségekre vonatkozó előírásait, és szükség esetén kezdeményezi a jogtalanul elvont összegek visszafizetését. Új és kedvező jelenség a felügyelet szerint, hogy a 2010-es vizsgálattal érintett pénztárak és vagyonkezelőik – most már túlnyomórészt az önkéntes ágazatnál – kötelezés nélkül, vagy eleve saját kezdeményezésre döntöttek az indokolatlanul elvont vagyonkezelési költségek visszatérítéséről.

Az egyik esetben a PSZÁF a vizsgálatakor 125 millió forint többletköltség kifizetését állapította meg, az összeget a vagyonkezelő visszafizette az önkéntes pénztárnak, amely azt még a határozat meghozatala előtt jóváírta tagjai egyéni számláin. Egy másik pénztár vagyonkezelője saját döntése alapján 64,3 millió forintot térített vissza a pénztár önkéntes pénztári ágának és 20,7 millió forintot a magán-nyugdíjpénztári ágnak. A közlemény szerint egy harmadik pénztár szintén saját belső vizsgálata nyomán 37,2 millió forint indokolatlan közvetett befektetési többletköltség – késedelmi kamattal növelt – visszautalását kezdeményezte vagyonkezelőjétől az önkéntes pénztári tagok számára. A negyedik esetben szintén a pénztár és a vagyonkezelő megállapodása alapján döntött a vagyonkezelő 30,4 millió forint visszatérítéséről, amit a pénztár a visszatérítés teljesítésének napjával jóváírt az önkéntes pénztári tagok egyéni számláján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik