Foci

Egervári: „Sajnos, elkallódnak a gyerekek…”

Pénteken Luxemburgban játszik barátságos, jövő kedden San Marinóban Eb-selejtező mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott.

A komplett csatársor – Szalai Ádám, Rudolf Gergely, Priskin Tamás – mellett Gera Zoltán is sérült, bokájával bajlódik, Luxemburg ellen aligha számíthat rá a kapitány.

„Gera játékával az első meccsen nem számolok, legfeljebb San Marino ellen léphet pályára – mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki a folytonosság biztosításának szükségességét hangsúlyozta. – Természetesen építeni próbálunk az elmúlt idény vívmányaira, sajnos azonban a folyamatosságot nem minden tekintetben tudjuk biztosítani. Közbeszólnak a sérülések, jelentős változásokra kényszerülünk a támadó szekcióban. Így jut most szóhoz öt év után Szabics Imre vagy éppen a legutóbb egy éve szerepelt Németh Krisztián, s a veterán Tököli Attila. Sajnos, Gera bokája sem százszázalékos. A csapatépítés törést szenved, de ez kényszerűség.”

Egervári a Luxemburg elleni meccset is tétmérkőzésnek tekinti.

„Még akkor is, ha ez nem Eb-selejtező. Manapság nincs tét nélküli összecsapás, már csak azért sem, mert FIFA-jutalompont jár minden mérkőzésért, és a nyáron már sorsolnak a következő vb-selejtező sorozatra, tehát nem mindegy, melyik kalapba kerülünk. Ennek megfelelően kell a három pont Luxemburgban, ami nem lesz könnyű, mert a miniállam legyőzte Szlovákiát, és nagyon megizzasztotta Franciaország és Románia válogatottját.”

Befejeződött az NB I, itt a mérlegkészítés ideje. Egervári mindig is azok közé tartozott, akik hangsúlyozták, hogy a hazai bajnokságból is lehet, sőt kell meríteni.

„Vannak pozitív tapasztalatok, de még azokra is fejlődés vár, akik már letették a névjegyüket, mint például Lázár Bence” – mondta.

Persze bármilyen tehetségesek is a fiatalok, ha Svédországot nem verjük meg szeptember másodikán, és nem jutunk ki az Eb-re, akkor megint felerősödnek azok a hangok, amelyek szerint semmi sem változott a magyar futballban.

„Nézze, sem az MLSZ elnöksége, sem mi magunk nem ígértük azt, hogy már 2011-re világverő csapatot építünk fel. Sokkal inkább bízunk a folyamatos előrehaladásban. A célkitűzésünk az volt, hogy a negyedik kalapból legalább a harmadikba lépjünk előre. Ha nagy bravúrral második helyen végzünk, az lenne persze az igazi, de akkor sem keseredünk el, ha csak harmadikok leszünk. Azért a csapatépítésben lépegetünk előre, de a gyors fejlődéshez szükséges alapok még nem egészen állnak rendelkezésre. Ez egy sajnálatos történet, tehetséggondozásunk kapcsán talán van javítanivaló. Németh Krisztián éveken keresztül korosztályában a világ elitjébe tartozó játékos volt, az U 20-as világbajnokság egyik kiemelkedő alakja, aztán most… Most egy év után került vissza a keretbe. Sajnos, elkallódnak a gyerekek, nem mindig tudnak jó döntést hozni az átigazolásaik kapcsán, nem mindig azokba a külföldi klubokba igazolnak, ahol ez nekik szakmai előrelépést jelentene. Olykor más szempontok játszanak közre – nem feltétlenül a pénz, bár az is -, amelyek nem a szakmaiság kategóriájába tartoznak. Sokkal körültekintőbben kellene dönteniük, ebben szeretnék a segítségükre lenni. Tény, néha kikérik a véleményemet, de ezt gyakrabban megtehetnék.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik