Közélet

Háromemeletnyi lyuk a buszmegálló alatt – nem tudtak róla

Buszmegálló (buszmegálló, peking, )
Buszmegálló (buszmegálló, peking, )

Az üregbe egy kétéves kisfiú zuhant bele hétfőn.

Csak a szerencsén múlt, hogy a kétéves mezőladányi kisgyermeknek nem esett nagyobb baja, miután belezuhant egy több méter mély, használaton kívüli kútba. Ám a veszélyes üreg nem egy telken vagy egy elhagyatott területen áll, a település lakott részén, egy buszmegálló sarkában „rejtőzködött” egészen mostanáig.

A Hír24 utánajárt, mégis, mit keres egy több méter mély üreg egy forgalmas buszmegállóban. Mezőladány polgármestere ennek kapcsán elmondta, megdöbbent a történtek hallatán, ugyanis nem volt tudomása a kút létezéséről. A buszmegálló még az előző vezetés alatt, 2003-ban épült, és – ahogy ő fogalmazott – fel sem merült benne, hogy egy kútra húzták fel, amit ráadásul be sem tömtek.

Bartha Attila tájékoztatása szerint egyébként egy pumpakútról van szó, amelyet a település lakói 40-50 éve használtak. Közterületen egy ilyen kút van még Mezőladányban, azt egy súlyos betonfedél védi, amelyet gyakorlatilag lehetetlen elmozdítani.

Őrületes hiba és szerencsétlen véletlen

A több mint 7 méter mély üreg, amelybe a kétéves apróság beleesett, csak egy fémfedéllel volt letakarva. A település első embere elmondta, gyakran játszanak gyerekek abban a buszmegállóban; azt, hogy ők mozdították el az egyébként alaposan megbújó fedelet, vagy esetleg rozsdásodás miatt „adta meg magát”, nem tudni. Egyszerre őrületes hiba és szerencsétlen véletlen, ami történt – fogalmazott. Az üreg elég szűk, egy nagyobb gyermek nem tudott volna beleesni. Hozzátette: szinte csodával határos, hogy a kicsi könnyű sérülésekkel megúszta.

A polgármester a szülőktől azt a tájékoztatást kapta, hogy – eltekintve az ijedségtől és néhány karcolástól – a gyermek jól van.  Úgy tudni, a család nem tesz feljelentést, örülnek, hogy nem történt komolyabb baj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik