Közélet

Londoni horror: a magyar lány barátnőjét is meggyilkolták

kézlenyomat bűnügy (gyilkosság, bűnügy, ujjlenyomat, )
kézlenyomat bűnügy (gyilkosság, bűnügy, ujjlenyomat, )

A nemrég meggyilkolt és bőröndbe rejtett Kovács Alexandra barátnőjével egy féltékeny férfi végzett nyolc hónappal ezelőtt – tudta meg a Bors.

A 39 éves P. Ferenc ékszerekkel és drága holmikkal halmozta el Mercédeszt, volt, hogy külföldi utakra vitte a lányt, ám amikor az közölte vele, hogy szakítani akar, a férfi Mercire támadt, először fojtogatta, majd brutálisan kivégezte a lányt. Miután megölte, a vérbefagyott holttestet hátrahagyva elmenekült a helyszínről – írja a lap.

„Alexandrát nagyon megviselte barátnője halála, azelőtt is nagyon óvatos volt az életben, a férfiakkal meg pláne, nem ment bele soha alkalmi kapcsolatokba, mindig körültekintően választott partnert, de ezután még bulizni is ritkábban járt el” – mesélte a Borsnak az édesanya, aki állítja, a lánya megölésével gyanúsított Gy. László is féltékenységből ölt, nem fogadta el Szandra új párját, és nem nyugodott bele, hogy a lány már mást szeret.

A férfi jelenleg előzetesben van, kihallgatásról kihallgatásra viszik. Egyáltalán nem tisztázott még, hogy ő tette – mondta a Borsnak a gyilkossággal gyanúsított Gy. László egyik gyerekkori barátja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik