A fővárosi rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat embereivel közösen – a napokban fogták el a két férfit: a XI. kerületi Budafoki úton ütöttek rajtuk. Épp „üzleteltek”, egyikük pénzt adott át a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal szemben lévő parkolóban.
Az egyik gyanúsított a bevándorlási hivatal ügyintézője, bűne pedig, hogy bizonyos összegért cserébe megbízást szerzett egy külső vállalkozónak. A BÁH épületében elvégzendő feladatokról volt szó, lényegében karbantartási munkákról.
A rendőrök a kenőpénzt lefoglalták, a 43 éves isaszegi férfit és 44 éves üllői társát a rendőrségre vitték és kihallgatták. Vesztegetés miatt indult eljárás ellenük. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint mindketten szabadlábon védekezhetnek.