Közélet

Feltételesen volt szabadlábon, de megint ölt

A bíróság most úgy döntött, harminc évet rács mögött kell töltenie, élete alkonyán majd még beilleszkedhet a társadalomba.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen egy férfira, aki megölte az élettársát, amikor egy másik emberölés miatti büntetéséből feltételesen volt szabadlábon – közölte az intézmény sajtószóvivője.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a törvényszék első fokon különös kegyetlenséggel, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, aki a leghamarabb 30 év múlva szabadulhat feltételesen.

A többszörösen büntetett előéletű férfit egy 1998-ban elkövetett emberölés miatt ítélték korábban 15 év szabadságvesztésre, 2010 májusában szabadult feltételesen.

A vádirat szerint a férfi a szabadulása után egy évvel ismerkedett meg későbbi élettársával, mindketten rendszeresen italoztak. A vádlott rendszeresen bántalmazta a nőt. 2011 júliusában az otthonukban együtt ittak, de a nő kedélyjavító gyógyszereket is szedett, így az alkohol hamar megártott neki, emiatt az egyensúlyát elveszítve nekiesett egy üveges szekrénynek, és a földre zuhant.

A vádlott ágyba fektette, majd az italboltba ment. Amikor visszatért, közösülni akart a sértettel, dühében mellkason ütötte a gyenge testalkatú asszonyt, aki ennek következtében előbb egy székre, majd arról a földre esett. Mint utóbb kiderült, olyan szerencsétlenül zuhant rá a székre, hogy eltört a gerince.

A vádlott indulata tovább fokozódott: durván bántalmazni kezdte a magatehetetlen nőt, rátérdelt a mellkasára úgy, hogy élettársának bordái több helyen is eltörtek, hosszasan fojtogatta, majd az ágy mellé ültette. Ezután rendet rakott, majd telefonált a mentőknek azzal, hogy szívbeteg ismerőse infarktust kapott. Néhány perc múlva meggondolta magát és le akarta mondani a bejelentést, előadva, hogy a sértett már jobban van.

Az esetkocsi azonban akkor már úton volt, és az ügyeletes mentőtiszt nem fordította vissza. A mentőket a vádlott vezette fel a lakásba, de már csak a nő halálának beálltát tudták megállapítani. A mentők észrevették a nőn a súlyos sérüléseket, amelyekre a vádlott zavaros magyarázatot adott, ezért kihívták a rendőrséget, ők előállították a férfit.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, míg az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik