Gazdaság

Bízik bennünk mangahős hitelezőnk

kezfogas(1)(960x640).jpg (kézfogás, )
kezfogas(1)(960x640).jpg (kézfogás, )

Mark Mobius kifejezetten pozitívnak tartja a magyar gazdaság kilátásait.

A Napi Gazdaságnak adott exkluzív interjúban a Templeton csoport – az ország legnagyobb magánhitelezője – elnöke pozitívnak nevezte a magyar gazdaság kilátásait. Megítélése szerint a kormány gazdaságpolitikája „piacbarátabb irányba fog elmozdulni”, és vannak jó befektetési lehetőségek például az OTP Bankban. Úgy vélte, ha nem romlik nagyon a hangulat és nem okoz nagyon negatív meglepetést Magyarország, akkor piaca kifejezetten vonzó lehet.

A magyar kötvénypiacról a befektetési guru annyit közölt, hogy a hozamok mellett a forint árfolyama is sokat számít a megítélésben; összességében viszonylag pozitívnak ítélte kilátásainkat, mert a hozamcsökkenés dacára a magyar és az amerikai állampapírok közti különbözet továbbra is vonzó.

Megjegyezte, a jövő évi parlamenti választásoknak nincs politikai kockázata. Mondván, „Magyarország jelenleg az Európai Unió tagja, nem tud igazán radikális változásokat végrehajtani semmilyen kormány”. Mobius szerint elképzelhetetlen gyökeres fordulat. “A költségvetésnek rendben kell lennie az uniós tagság miatt, választások előtt mindig kockázatot jelent, hogy egy kormány költekezni kezd, de ebben sincs semmi rendkívüli.”

Mark Mobius derűlátó Európa és az eurózóna jövőjét illetően, úgy véli, „a kormányok fontos leckéket tanultak meg az elmúlt években, ebből profitálhatnak”. A mélypont után nem számít arra, hogy újabb országok kerülnek bajba az eurózónában, amelynek, gondolja, talán már öt éven belül tagja lehet Magyarország, “hiszen nincs más választása”.


Fotó: MTI/Mediafax/Andrea Balaurea

A Franklin Templeton Magyarország legnagyobb magánhitelezője, a március végi adatok szerint összesen 10,3 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt a cég amerikai és luxemburgi alapjaiban. A februárban kibocsátott 3,25 milliárd dollárnyi új devizakötvény mintegy negyedét a Templeton vette meg, vagyis továbbra is bízik a magyar államban – emlékeztet a Napi Gazdaság.

Korábban szakértők azt mondták, ez a koncentráció nagy kockázatot jelenthet, de előnyei is vannak. A Templeton súlya a magyar kötvénypiacon akkor lehet veszélyes, ha a befektetők tőkét vonnak ki. Mivel a magyar piac likviditása nem tesz lehetővé hirtelen nagy volumenű eladásokat, könnyen szétverhetnék ilyen kényszerű eladással – vélték korábban elemzők.

A gurut a „globális befektetési alapok Indiana Jonesának”, „a feltörekvő piacok Pied Piperjének” (A Hamelni patkányfogó című mese bűvös erejű furulyása) is nevezik, gyakran a „világjáró” jelzővel illetik. Sokat utazik, jobbára magánrepülőjén „lakik”. A pénzügyi-gazdasági szektortól kapott számos kitüntetésen túl hat éve különleges “elismerés” érte a befektetési gurut: képregényt készítettek róla: 2007-ben jelent meg az életét feldolgozó manga.

Mint elismert befektetési szakértő, aki több évtizedes feltörekvő piaci tapasztalattal rendelkezik, gyakran nyilatkozik gazdasági szaklapokban és tévécsatornákon, rendszeresen feltűnik a Bloomberg, CNBC, MSNBC, CNN csatornán. Sőt folyamatosan publikál, az Asia Tatler csoport magazinjainak állandó kolumnistája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik