Közélet

Zárt kapus meccs: megbénul fél Pest

dugo(210x140)(3).jpg (dugó, )
dugo(210x140)(3).jpg (dugó, )

Forgalomkorlátozásra kell számítani több helyen is a magyar-román labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzés miatt.

Noha a mérkőzés zárt kapus lesz a Puskás Ferenc Stadionban, a környék több utcájában is tilos megállni. Az MLSZ közös meccsnézést szervezett a szurkolókkal az Ötvenhatosok terére, ezért ott is fokozott rendőri ellenőrzés lesz.

Tilos megállni március 20-án 22 órától március 23-án 12 óráig a Felvonulási téren az ’56-os emlékmű és a Műcsarnok mögötti egyirányú átkötő út között, 21-én 22 órától 22-én 24 óráig a Felvonulási téren a Műcsarnok melletti parkolóban, a Műcsarnok mögötti egyirányú átkötő úton, valamint az Olof Palme sétány Hősök tere és Műcsarnok mögötti egyirányú átkötő út közötti teljes szakaszán.

Ugyancsak tilos lesz megállni március 21-én 20 órától 22-én 24 óráig a Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utca és az Ifjúság útja között, a Stefánia út mindkét oldalán – a szervizúton is – a Szabó József köz és a Hungária körút között, az Ifjúság útja és az Istvánmezei út mindkét oldalán, a Szabó József utca mindkét oldalán a Thököly út és Istvánmezei út között, valamint a Cházár András utcában a Thököly út és az Istvánmezei út között.

Lezárják március 22-én 13 órától 22-én 24 óráig a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, az Ifjúság útját, a Thököly utat a Dózsa György út és a Stefánia út között, az Istvánmezei utat, a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között, valamint a Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között. Lezárások lesznek március 22-én 16 órától 22-én 24 óráig a Stefánia úton a Thököly út és a Hungária körút között. Szakaszosan és szükség szerint időszakosan lezárhatják március 22-én 18 órától 22-én 24 óráig a Dózsa György utat a Podmaniczky út és a Thököly út között. A rendőrség időszakosan korlátozhatja a forgalmat a Dózsa György út – Ifjúság útja – Kerepesi út kereszteződésében március 22-én 10 órától 16 óráig – írja a police.hu.

A rendőrség felhívta a szurkolók figyelmét, hogy szabálysértést követ el, aki pirotechnikai eszközt birtokol. Akinél ilyen terméket találnak, azokkal szemben szabálysértési eljárás indul – olvasható a rendőrség honlapján. A 2012. évi jogszabályváltozások szerint az is szabálysértést követ el, aki arcát a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény helyszínén úgy takarja el, hogy felismerhetetlenné válik. Ezenkívül bűncselekményt követ el az, aki sportrendezvényen a nézők elől elzárt területre jogosulatlanul belép, ott tartózkodik vagy bármit bedob erre a területre.

Mint korábban megírtuk, egy újabb, a mérkőzést közvetett vagy közvetlen módon befolyásoló szurkolói rendbontás esetén a cselekmény súlyosságától függően újabb zárt kapuval, pontlevonással vagy kizárással büntethet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Nem árt tanulni a Fenerbahce példájából. Az UEFA a török csapat februári BATE Boriszov elleni EL-mérkőzését zárt kapuk mögé rendelte, mert a Borussia Mönchengladbach elleni, december 6-i csoporttalálkozón rendbontás történt.

A Fener-fanatikusok ezért több ezren követték a visszavágót a stadion mellett felállított kivetítőn, és hangosabban szurkoltak, mintha benn lettek volna a stadionban. A szurkolás mellett a pirotechnikát sem hanyagolták, a tűzijátékból jutott a játéktérre is. A Sport24 információi szerint a FIFA hasonló vagy tán még erősebb szigorral lép fel a visszaesők ellen.

500 román jöhet „háborúzni”

A Pro Sport című román sportújság szerint a magyar zászló elégetése – az eset a hétfői Rapid Bucuresti – CFR bajnokin történt – felszította az indulatokat a magyar fővárosban, ezért a stadion körül szélsőséges tüntetésekre kerülhet sor. A lap azt írta, olyan információk is keringenek, miszerint 500 román utazik Budapestre azzal a céllal, hogy „háborúzzon” az ellenfél szurkolóival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik