Gazdaság

Megkötötték a 14 milliárdos műtrágyaüzletet

Úgy tűnik, lezárult az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor cég, a tavaly csaknem 200 milliárd forintos forgalmat bonyolító KITE Zrt.-ért folytatott harc - írja keddi cikkében a Népszabadság.

Guba Sándor hétfőn kifizette a KITE többségi részvénycsomagjának mintegy 14 milliárd forintos vételárát – tájékoztatta a lapot Imre András, a KITE dél-dunántúli régióvezetőjének jogi képviselője.

Lezárták a Stabilizáló Kft. és az Összehangoló Kft. üzletrészeinek átruházását, így Guba Sándor tulajdonába került a két, a KITE-ben összesen 36 százalékos részesedéssel rendelkező társaság.

Minden érintettel lezárták a dolgozói részvénycsomag megvásárlásáról szóló megállapodásokat is. A vételárakat átutalták, s így további 16 százalékos részvénypakett került a régióvezető kezébe. Ezzel a lépéssorozattal Guba Sándor lett a KITE 52 százalékos tulajdonosa.

A KITE eladósorban lévő további 29 százalékos csomagjával kapcsolatban Imre András elmondta, hogy folyamatosan írják alá a tulajdonosokkal a megállapodásokat, s ezt az ügyletet is lezárják legkésőbb a jövő hét elejére.

A lap emlékeztet arra: a Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő Péti Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban az integrátor középvezetője elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. A nitrogénművek a részvények névértékének tízszeresét ígérte, míg Guba Sándor végül a tizennyolcszorosát fizette ki a tulajdonosoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik