Közélet

Szabadlábon a Seres-gyilkosság egyik gyanúsítottja

Seres-Zoltan-gyilkosa(960x640).jpg (seres zoltán, )
Seres-Zoltan-gyilkosa(960x640).jpg (seres zoltán, )

Megszüntették az előzetes letartóztatását B. Lászlónak, akit azzal gyanúsított meg a rendőrség, hogy részt vett az éjszakai életben jól ismert Seres Zoltán meggyilkolásában - számol be róla csütörtöki számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.

B. Lászlót az 1999 áprilisában Seres Zoltán vállalkozó és egy olasz üzletember ellen elkövetett emberölés egyik tetteseként tartja számon az ügyészség.

Ellene semmilyen kényszerintézkedést, házi őrizetet vagy lakhelyelhagyási tilalmat nem rendeltek el, az eljárás későbbi szakaszában szabadlábon védekezik – közölte a Magyar Nemzettel B. László védője, Danyi Csaba.

A korábbi cselgáncsozót tavaly nyáron kommandósok vették őrizetbe egy fővárosi vendéglő teraszán. A gyanúsítás szerint ő vezette azt a motorkerékpárt, amellyel a Seres-gyilkosság elkövetői a tahitótfalui helyszínre mentek a merénylet idején.

A Magyar Nemzet szerint a B. László elleni kényszerintézkedés után a hatóságok a nyomozást is megszüntethetik a férfi ellen, mint a lap írja, a Seres-gyilkosság tanúi korábban vékony testalkatú férfiakat láttak a motoron, s a lövész személyleírása többeket emlékeztetett egy másik életellenes ügy terheltjére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik