Közélet

Videó a brutális budai gyilkosról

budai-gyilkos(960x640).jpg (gyilkos, budai gyilkosság)
budai-gyilkos(960x640).jpg (gyilkos, budai gyilkosság)

Nem volt milliomos, de jómódban élt az az idős hölgy, akit brutális kegyetlenséggel öltek meg a XII. kerületben. A gyilkost ügyes csellel csalták be a rendőrségre - tudta meg a Hír24.

A rendőrséget szeptember 4-én riasztotta egy biztonsági őr, hogy sikoltozást hall a XII. kerületi János Zsigmond utcában. A helyszínre érkező rendőrök a rokonok segítségével jutottak be a lakásba, ahol megtalálták a brutálisan összevert, összeszurkált idős nő holttestét.


A helyszínre vitték a rendőrök

Lépre csalták a gyilkost

A rendőrök először a szomszédokat és a szűk környéken élőket vizsgálták. Így figyeltek fel az egyik telekszomszédra. A 43 éves büntetlen előéletű családapa a legkülönbözőbb indokokkal kerülte el a találkozást az egyenruhásokkal. Hivatkozott például vidéki munkára is, holott évek óta munkanélküliként élt, ráadásul a gyilkosság után családjával is megszakította a kapcsolatot.

A férfi tudta, hogy az egyenruhások “élénken érdeklődnek” utána,  ennek ellenére napokig bújkált. Végül a rendőrség cselhez folyamodott – tudta meg a Hír24. Honlapjukra kitették a férfi képét, ám nem körözött személyként, hanem eltűntként keresték. Az „átverés” bejött, a férfi erről értesülve jelentkezett is. Ezután hazugságvizsgálatnak vetették alá, amin megbukott, végül most csütörtökön beismerő vallomást tett. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie.


Előzetesbe került

Nem volt milliomos

A rendőrség szerint a gyilkosnak értékekre, pénzre fájt a foga, ezért támadt rá az asszonyra. Azt még nem tudni, hogy valójában mennyit zsákmányolt – ha zsákmányolt egyáltalán -,  az áldozat lakásában ugyanis bőven találtak értékes holmikat a helyszíneléskor. Egyelőre az is kérdéses, az idős nő mennyi pénzt tartott otthon, erről hozzátartozói sem tudtak érdemi információval szolgálni, ugyanis rokonuk igencsak zárkózott volt.

Az áldozatról korábban megjelent, hogy szőrmével kereskedő, milliomos idős nőről van szó. A rendőrség szerint ez nem fedi teljesen a valóságot. A nő valóban ebből élt és meglehetős jómódban, ám „dúsgazdagnak, milliomosnak korántsem lehet nevezni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik