Közélet

Kisdiáknak mutogatta magát a szombathelyi szatír

iskolatáska (iskolás)
iskolatáska (iskolás)

Az illetőt kalandos körülmények között kapták el, éppen dulakodott egy férfival, miután berontott a házába. Közvetlen azelőtt pedig női ruhákat próbált magára erőszakolni egy cukrászdában.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az esetről mindössze annyit közölt, kedd délelőtt elfogtak egy 32 éves zalaegerszegi férfit, aki az utcán mutogatta a nemi szervét. Húsz perccel a történtek után már úton volt a rendőrségre, kihallgatása pedig jelenleg is tart. Szeméremsértés és más bűncselekmények elkövetése miatt is felelnie kell.

A Nyugat.hu azt írja, a férfi egy iskolába tartó kislányt szemelt ki, elé ugrott és elővette nemi szervét. Arcát mindeközben eltakarta. A gyerek sírva elrohant, a rendőrséget a tanárai értesítették. Egyenruhások siettek a helyszínre, ám menet közben bejelentést kaptak egy cukrászdából, miszerint egy férfi bement a hátsó ajtón és feldúlta a női öltözőt. Ruháit ledobálta, az egyik ott dolgozó hölgy farmerjét próbálta magára kapni, de nem fért bele. Egy pólót azonban megával vitt.

A lap információi szerint az egyenruhások hosszasan a nyomában voltak, végül az egyik Vajda János utcai családi háznál megtalálták. A rendőrök kiabálást hallottak, átugrottak a kerítésen és azt látták, hogy egy idősebb férfi küzd egy fiatalabbal. A mutogatós férfi kerteken keresztül menekült, ebbe a házba pedig bement, ami nem volt a tulajdonos ínyére, így kilökdöste az ajtón. Ekkor értek oda az egyenruhások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik