váltott ki a cégvezetők körében a reprezentációs költségeket január elsejétől terhelő többlet járulékteher és adminisztráció.#<# Tekintsünk el attól, hogy a törvény hatályba lépése előtt majd’ egy fél éve már ismert volt szigorítás tervezete, azonban a munkaadói érdekképviseleti szervezetek, kamarák egyike sem fejtett ki említésre méltó lobbi-tevékenységet ellene (az érdekképviseletek nem működnek elég hatékonyan). Tekintsünk továbbá el attól is, hogy a törvény nem különbözteti meg a szó klasszikus értelmében reprezentációs célokat – végső soron közvetve az üzleti tevékenységet – szolgáló vállalati kiadásokat az adócsalástól (a törvényhozók kifejezetten rosszhiszeműek). Tekintsünk továbbá el még attól is, hogy mindez az intézkedés milyen hatással van a vendéglátóiparra (visszaveti a forgalmat). Ha mindezektől – az egyébként nehezen félretehető vonatkozásoktól – eltekintünk, akkor azt látjuk, hogy a vállalatoknál a törvény erejénél fogva többletköltség keletkezett. Ezt a cégek minden bizonnyal ki is fogják gazdálkodni, amennyiben a reprezentációra az üzletmenet érdekében valóban szükség van. Látszólag tehát semmi nem történik: a pénzügyi igazgatók egy kis fejfájás után megoldják az elszámolást; az egyébként elhanyagolható többletköltség beépül a vállalatok gazdálkodásába; a vendéglátóipar bevételei átmeneti visszaesés után visszaállnak az intézkedés előtti szintre; a költségvetésnek pedig többletbevétele keletkezik; végül pedig a adócsalók előtt bezárult a kiskapu. (Hurrá! Happy End: „Megvalósul az ezeréves magyar álom, senki nem reprezentál olcsó áron.”) Csakhogy – úgy tűnik – a reprezentáció többletterhe irritálja az üzleti szférát, amely azt gazdálkodási belügyeibe történő modortalan beavatkozásnak tekinti. Olyannak, amely kellő előkészítés és egyeztetés nélkül került a jogszabályba, s mint ilyen, meglehetősen jól tükrözi a kormányzat egyoldalú diktátumokon alapuló gazdaságirányítási kísérleteit. A reprezentáció elszámolásának megszigorított szabályai – költségük tényleges súlyától függetlenül – könnyen megronthatják az üzleti szféra és a kormányzat már amúgy sem felhőtlen kapcsolatát.
- 15:51 Népszerű gyümölcsöt hívott vissza a SPAR
- 15:38 Itt az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeiájához
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
- 15:33 Magyar Péter idén is mond újévi beszédet
- 15:29 500 forintos pilot bérlettel újul meg a Bubi
- 15:26 „Verda átadva!” – Molnár Áron közös fotót posztolt a fiatallal, akinek odaajándékozta az autóját
- 15:18 Rózsaszín gitárautója is volt Elvisnek, ötven év után egy párizsi garázsból került elő
- 15:09 Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 15:00 „Gyönyörű lélek volt, tele szenvedéllyel és kedvességgel” – James Ransone-tól búcsúzik Hollywood
- 14:58 NAV: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára
- 14:50 A rendőrség is vizsgálja a 19 éves bíróverő focista ügyét
- 14:27 Tovább gyengül a forint
- 14:27 Meghátrált az LG: mégis törölhető lesz a csendben telepített alkalmazás
- 14:12 Így búcsúzott özvegye James Ransone-tól
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
- 07:19 Pottyondy Edina nem tudja, neki dedikálta-e Orbán a könyvét „Kedves Edina!” megszólítással
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
- 11:19 Orbán: Az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát
- 11:44 Felmérés a Szőlő utcáról: a magyarok 40 százaléka szerint le kellene mondania Orbánnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
