A gyorsétkezdékben óriási mennyiségű szemét keletkezik; a jórészt műanyag poharak, evőeszközök és a csomagolóanyagok hulladéklerakókra, vagy jobb esetben égetőműbe kerülnek#<#. Különösen nagy tömegű hulladékként jelenik meg a csomagolt hamburgerek műanyag doboza. Ez általában habszivacs-szerű anyagból készül, amelyet a gyártási eljárás során klór- és fluortartalmú gázokkal puffasztanak fel, és így nemcsak a végtermék, hanem maga a gyártási eljárás sem éppen környezetbarát. Az újrahasznosított, vagy keménypapírból hajtogatott tartók már kevésbé ártalmasak, viszont drágák és nem is tartják melegen a szendvicset; a hamburger csomagolása terén tehát van még fejlesztenivaló. Ezt ismerték fel az amerikai mezőgazdasági minisztérium kutatói, akik biológiai úton lebomló dobozokat állítottak elő búzából. A szalmából származó rost kitűnő szigetelőanyag, a gabonaszemek keményítője, a csiriz pedig első osztályú ragasztóként tartja össze a papírmasészerű préselményt. A gyorséttermek beszállítói ugyan már gyártanak hasonló “biodegradábilis” dobozokat krumplihéjból, ám a minisztérium szakértői szerint az Egyesült Államok egészében nem terem annyi burgonya, amennyi kielégíthetné a nemzeti eledel csomagolására vonatkozó mennyiségi igényeket. Búzából viszont van elég. Ebből a gabonából Amerika a számítások szerint évente legalább 30 millió tonnát pazarol el: a feleslegesnek ítélt mennyiséget vagy eltüzelik, vagy beszántják.
- 17:56 Nem működött a defibrillátor a gépen, meghalt a 14 éves utas
- 17:21 Itt vannak a hatos lottó nyerőszámai
- 17:10 Elsőre ígéretes, de a felszín alatt elég problémás a Google jövője
- 16:55 Hatalmas aligátor ólálkodott a floridai iskola közelében
- 16:47 Tilos a fegyver, alkohol és Tiktok, Franciaország próbálja lenyomni a zavargásokat Új-Kaledóniában
- 16:47 Balatoni panorámával dobta fel a sivár betonkerítést
- 16:37 Norris a célvonalig kergette Verstappent, de utolérni nem tudta
- 16:09 Felbolydult Irán, lezuhant a Raiszi elnököt szállító helikopter
- 16:06 Fury szerint Uszikot azért hozták ki győztesnek, mert az emberek a háború miatt szimpatizálnak az ukránokkal
- 16:03 Ritka, mélytengeri halfaj sodródott partra
- 15:49 Magyar forrásból kaptak Szerbiában 152-en - többségében - 6 milliós támogatást házvásárlására
- 15:10 Kirúghatják az iskolából az angliai fiút, mert túl hosszú a haja
- 15:06 Egy pisztoly miatt tartóztatták le a móri mészárlás után elítélt, majd felmentett K. Edét
- 15:00 Sikeres királynő lett Kleopátra lánya
- 14:33 A Limes-múzeumnál vergődött partra a verőcei halálos hajóbaleset valószínűleg egyetlen túlélője
- 09:08 Egy finn határnál lévő orosz olajterminált találtak el az ukránok
- 08:11 Azonnal kirúgták a szexvideóban egyenruhában szereplő rendőrt
- 06:58 „Szlovákiában élni olyan, mintha kémfilmben lennénk. A Fico elleni merénylet csak fokozta ezt az érzést”
- 11:02 Özvegy Steinberger Dezsőné nagyon dühös lett
- 07:56 Curtis közös fotót posztolt Azahriah-val és Desh-sel
- 12:08 Árvíz, tengerészgyalogosok, Putyin, Messi kutya, pelikánok a hét képein
- 15:49 Magyar forrásból kaptak Szerbiában 152-en - többségében - 6 milliós támogatást házvásárlására
- 09:05 „A temető útján félreállva a farmerem gombjához nyúlt volna, én pedig valószínűleg hagytam volna neki, mert igazán jólesett volna”
- 13:03 „Fehér és kiváltságos” – így állt a PC zsűri Nádas Péter német irodalmi díjesélye útjába
- 07:59 Grúz államfő: Elvárom, hogy Macron eljöjjön hozzánk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!