Közélet

A rakamazi gyilkosság másik gyanúsítottja is előzetesben

Február 11-én egy egyedül élő, 76 éves asszonyt vertek agyon a lakásában.

Elrendelte a Nyíregyházi Városi Bíróság a rakamazi gyilkosság másik gyanúsítottjának, egy 21 éves férfinak az előzetes letartóztatását – tájékoztatta a megyei bíróság szóvivője, elnökhelyettese az MTI-t.

A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével megalapozottan gyanúsítható Ö. Miklós a már letartóztatott 27 éves M. Erikával együtt ment be február 11-én egy egyedül élő, 76 éves rakamazi asszony lakásába, és olyan súlyosan bántalmazták a nőt, hogy az a helyszínen meghalt – ismertette Nyakó Zsuzsanna. Hozzátette: a gyanúsított azért ölte meg az asszonyt, hogy értékeit megszerezze.

A férfi előzetes letartóztatása a döntés szerint addig érvényes, amíg az elsőfokú bírósági tárgyalás előkészítése során határozatot hoznak, de a legfeljebb március 19-ig.

Az emberölés minősített esete miatt a büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet – jegyezte meg a szóvivő.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik