Vesesejteket állítottak elő brit kutatók csontvelői őssejtekből.#<# A felfedezés azért óriási jelentőségű, mert így már bizonyossá vált, hogy a szervezetben lévő, még nem specializálódott sejtek tulajdonképpen bármilyen szövetté átalakíthatók. A csontvelői őssejtekre eddig a vér alakos elemeinek – a fehér- és vörösvérsejtek, valamint a vérlemezkék – folyamatos pótlására szolgáló tartalékként tekintettek. A szervezetben valószínűleg ez is a természetes funkciójuk, ám úgy tűnik, mesterségesen nemcsak vérsejteket, hanem egyéb szövettípusokat is lehet belőlük gyártani. Tavaly az Imperial Cancer Research Fund patológusai igazolták, hogy az őssejtek májsejtekké is alakulhatnak, most pedig azt bizonyították, hogy vesesejtek is fejlődhetnek belőlük. A tudósok most azt próbálják kideríteni, melyek lehetnek azok a molekuláris biológiai történések, amelyek a sejtek átalakulásához vezetnek. Ezek ismeretében ugyanis előbb-utóbb lehetséges lesz mesterségesen is előidézni a kedvező változást, s így elméletileg bármi, például izom, szívizom, vagy idegszövet is előállítható a csontvelőből.
- 04:40 Százezer tonnányi káros vegyszer juthatott a környezetbe az Európai Bizottság miatt
- 03:40 Ezért felejtjük el olykor a kedves emlékeinket
- 03:30 Luis Enrique edzőként döntheti meg a rekordot, amit játékosként segített felállítani
- 21:40 Időhiányra és sürgős teendőkre hivatkozott, ezért nem kezdte meg az újraélesztést az elütött biciklishez mentőt hívó járókelő
- 21:30 Hat embert ölt meg a lavina Oroszországban
- 20:48 A kilencgólos őrület után előnybe került a PSG a BL-elődöntőben
- 20:33 A nap legfontosabb hírei – 2026. április 28.
- 20:24 Molnár Gusztáv nem hisz a klasszikus férfi-női szerepkörökben: Én például főzök és vasalok, amitől nem hiszem, hogy kevésbé lennék férfias
- 20:12 Magyar Péter: Október 22-én nyilvánosságra hozzuk és kereshetővé tesszük az ügynökaktákat
- 20:00 Bencsik Gábor a '94-es választási eredményekben talált reményt a Fidesz számára
- 19:58 „Az egész ország érezte akkor, hogy valami megváltozik” – Freddie Mercury barátaival beszélgettünk
- 19:34 Könnyekig meghatódott Szucsánszki Zita, miután visszavonultatták a mezszámát
- 19:26 Rendőrök jelentek meg Pintér Bence győri polgármesternél, hogy helyi fideszes politikusokról kérdezzék
- 19:08 A Cápák között befektetője támogatja a vagyonadó bevezetését
- 19:00 Sokan elkövetik ezeket a hibákat: ezért nem nő a paprika ültetés után
- 14:37 Nyomoz a rendőrség a feltételezett NER-es vagyonmenekítés ügyében
- 12:11 Felmondott az ELTE Autizmus Spektrum Pedagógiája Szakirány összes tanára
- 19:58 „Az egész ország érezte akkor, hogy valami megváltozik” – Freddie Mercury barátaival beszélgettünk
- 19:00 Halott nővére holttestével jelent meg a bankban, hogy pénzt vehessen fel
- 12:24 Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszter, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz
- 16:14 Rómában járt a Szoboszlai család: ilyen nagyot nőtt a futballista kislánya
- 17:11 Kárpátalján találkozna Zelenszkijjel Magyar Péter
- 21:40 Időhiányra és sürgős teendőkre hivatkozott, ezért nem kezdte meg az újraélesztést az elütött biciklishez mentőt hívó járókelő
- 15:45 Holttestet találtak a Dunában Szigetújfalunál
- 15:12 A Richter is hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést az MCC-nek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
