Argentínát, mivel a negyedik esztendeje recesszióban lévő ország államadósságának magas kamatai már a bankrendszer stabilitását veszélyeztetik.#<# Sorok kígyóznak a pénzintézetek előtt, s immár az ország vezető politikusainak nyugtató nyilatkozatai sem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák a lakosság pénzkivételét a bankbetétekből. Ma még nem tudni, hogy a Nemzetközi Valutaalappal való megegyezés végül is visszahúzza-e Argentínát a szakadék széléről vagy - ami pillanatnyilag valószínűbbnek tűnik - a kormányzat kénytelen lesz bejelenteni az ország teljes fizetésképtelenségét. Latin-Amerika persze messze van. Mégis, a gazdasági átmenet alatt megtanulhattuk, hogy az úgynevezett feltörekvő országok piacait a befektetők sokszor egy kalap alá veszik. Sokáig joggal tarthattunk attól, hogy valamely félperiférikus ország válsága egymás után dönti romba a földrajzilag távol eső, nem túl stabil valutákat. Emlékezhetünk 1994-1995-re, amikor a magyar gazdaság válságának időpontja szinte hónapra pontosan megegyezett a mexikói krízisével. Jó három évvel utána is komoly okunk volt félni attól, hogy előbb az ázsiai, majd az orosz válság „gyűrűzik be” hozzánk. Mára azonban a feltörekvő piacok „egysége” felbomlott. A Moodys hitelminősítő intézet besorolásában Magyarország 12 fokozattal előkelőbb helyen szerepel, mint Argentína. A nagy hitelminősítők egyaránt az alacsony kockázatú országok sorába kalibrálják Magyarországot. A besorolás a Bokros-csomag óta folyamatosan javul, a felsorolt három intézet egy évvel ezelőtt változtatott utoljára az értékelésen. Magyarország ma már inkább az Európai Unióhoz és ezáltal a világgazdaság főárama felé közeledő (converging), mint feltörekvő (emerging) piac. Ez a fő oka annak, hogy Argentína esetleges csődje – a forint átmeneti, legfeljebb 1-2 százalékos gyengülésén kívül – a magyar gazdaságot már nem rengetheti meg.
- 22:55 A Napoli csatára egymaga döntőbe lőtte csapatát a Szuperkupában
- 21:57 Elhalasztják a szavazást az EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezményről
- 21:46 A „Tisza-adó” elleni tiltakozásról fogadott el sürgősségi előterjesztést a hajdúsámsoni képviselő-testület fideszes többsége
- 21:39 Repülőgép-balesetben meghalt a kétszeres NASCAR-bajnok egész családjával együtt
- 21:18 Beszorult a szaunába és meghalt egy házaspár Tokióban
- 21:03 Magyarország a világ esküvőtérképén: irány Budapest?
- 20:50 Ezek a hatos lottó december 18-ai nyerőszámai
- 20:42 A nap legfontosabb hírei - 2025. 12. 18.
- 20:35 Hadházy Ákos: Üzenem Lölö szolgáinak, hogy a holnapi bulin Ricky Martin lesz az egymillió dolcsis meglepetés
- 20:32 Nem fojtogatás, hanem lefogás - nyilatkozott az RTL Híradónak annak a fóti nevelőnek az ügyvédje, aki fojtogathatott egy fogyatékkal élő fiatalt
- 20:26 Molnár Áron végül három autót is kisorsolt a gyermekvédelmi rendszer áldozatai között
- 20:21 Egy nagypapa megpróbálta leszedetni az általános iskola bejáratával szemben lévő háborús plakátot, de nem volt benne köszönet
- 20:00 Nagy Ervin is reagált Lázár János szlovákozására
- 19:07 Megható gesztus miatt változik Max Verstappen rajtszáma
- 18:55 Majkát ittas vezetésen kapták: Mérhetetlenül sajnálom, a következményeket vállalom
- 17:00 Egy 85 éves német nyugdíjas csapdát állított a telefonos csalónak, aki milliókkal akarta lehúzni
- 15:58 Elértük Kocsis Évát, a lemondásra felszólított debreceni javítóintézeti igazgatót, valamint a helyettesét, aki néhány nap után távozott a Szőlő utcából
- 20:21 Egy nagypapa megpróbálta leszedetni az általános iskola bejáratával szemben lévő háborús plakátot, de nem volt benne köszönet
- 13:16 Ilyen nagyot nőttek Grace Kelly unokái: fotókon a monacói hercegi család karácsonyi rendezvénye
- 16:40 Kitálalt egy kisvállalkozó, mekkora kárt okoz nekik és a megrendelőiknek a DPD-s csomagmizéria
- 17:24 „Sajnálom önt” – videóban üzent Lázár Jánosnak Strompová Viktória, a Tisza vasi képviselőjelöltje
- 17:55 Szlovák nemzetiségi szószóló: A magam részéről nem érzem negatív minősítésnek, ha valaki „leszlovákoz”
- 11:17 Sebestyén Balázs kifizeti egy idős nő 600 ezres gázszámláját, aki átlépte a rezsivédett határt
- 21:57 Elhalasztják a szavazást az EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezményről
- 21:18 Beszorult a szaunába és meghalt egy házaspár Tokióban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
