Közélet

Rendőrök látták el droggal a miskolci diszkókat

A két tiszthelyettes hetente szállított kábítószert a borsodi dílereknek.

Kábítószerrel kereskedő budapesti rendőröket helyeztek előzetes letartóztatásba – hangzott el az MTV Híradójában hétfő este. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársa látta el kábítószerrel hónapokon keresztül a miskolci diszkókat. Hetente vitték a drogot a borsodi dílereknek, akik aztán a szórakozóhelyeken árulták a fiataloknak.

A két rendőr a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teljesített szolgálatot. A bíróság a hétvégén előzetes letartóztatásba helyezte őket, és munkahelyükön fegyelmi vizsgálat is indult ellenük.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemrég olyan információk birtokába jutott, hogy a két fiatal rendőr esetleg kábítószerrel kereskedik. Az NVSZ titkosszolgálati eszközöket is felhasználva gyűjtötte az adatokat. A házkutatáskor mindkettőjüknél találtak egy-egy engedély nélkül tartott pisztolyt és lőszereket is.

Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta: ők voltak többek között azok, akik a fővárosból Miskolcra szállították a kábítószert, jelen esetben speedet, és ott a fogyasztók körében értékesítettek.

A borsodi rendőrök őrizetbe vették azt a három miskolci dílert is, aki nagy tételben vásárolta a kábítószert a rendőröktől. Tizenöt fogyasztó ellen is eljárás indult.

Az egyik rendőrt a parancsnoka felfüggesztette beosztásából, a másik önként felmondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik