Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki súlyosan bántalmazta a vele közös háztartásban élő idős édesanyját Törökszentmiklós-Surjányban – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Szabó Zita tájékoztatása szerint a férfi kedden mentőt hívott 68 éves édesanyjához, a nőt eszméletlen állapotban, nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség a mentőszolgálattól kapta az értesítést – mondta az őrnagy.
Az MTI úgy tudja, hogy az utóbbi időben többször is kiszűrődtek veszekedésre és bántalmazásra utaló zajok, illetve segélykiáltások az épületből. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a rendőrséghez nem érkezett erre vonatkozó bejelentés.
A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A férfit őrizetbe vették; tagadja a cselekmény elkövetését.