Közélet

Előzetesben a hódmezővásárhelyi őrjöngő

A 18 éves férfiegy átmulatott éjszaka után több embert bántalmazott és egy kirakat ablakát is beverte.

A fiatalember még a múlt héten erősen ittas állapotban minden előzmény nélkül többször arcon ütött egy fiatalt az Andrássy utca egyik szórakozóhelye előtt, majd a sértett barátját is meg akarta verni, de nem járt sikerrel – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiatal tovább fenyegetőzött, majd amikor meglátta, hogy egy társa szóváltásba és verekedésbe keveredett egy férfival, odament és bekapcsolódott a csetepatéba. Az áldozat ütlegeléséhez még egy társuk csatlakozott, így hárman hagyták helyben az akkor már földön fekvő sértettet. A férfi megpróbált elmenekülni, de a három gyanúsított utánament, és egy kapualjban ismét nekiestek, majd áldozatuk földre eső mobiltelefonját eltették.

A fiatalember ezután beverte a közeli Patyolat kirakatát, majd bántalmazta a sértett segítségére siető másik két fiatalt is, egyiküket egy padon is átlökte. A helyszínre érkező rendőrök mindhárom garázdát elfogták és előállították.

A 18 éves gyanúsított már nem ismeretlen a hatóságok előtt: még fiatalkorúként több rendbeli zsarolás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és csoportos rablás és zsarolás miatt is vádemelést kezdeményeztek ellene. Kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A három férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, kifosztás és rongálás miatt indult büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik