Öt rendőrautóval és egy polgárőrkocsival üldözték azt a férfit, aki szerdán késő este ittasan, kocsija hátsó ülésén hat gyerekkel száguldozott Fejér megyében. A 45 éves sárkeresztúri férfit Kőszárhegy belterületén akarta igazoltatni a helyi körzeti megbízott. A sofőr azonban, meglátva a rendőrt, gázt adott, és elmenekült. A körzeti megbízott erősítést kért és utánaeredt – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A férfi előbb ráhajtott az M7-es autópályára, majd Székesfehérvár határában a 63-as főútra. Közben több rendőrautó is sikertelenül próbálta megállítani. Végül elfolyt kocsijának a hűtővize, és az autó lefulladt.
Kiderült, hogy a kocsiban nyolcan utaztak: a sofőr és az élettársa mögött a hátsó ülésen, biztonsági gyerekülés nélkül hat gyerek foglalt helyet, a legidősebb 14, a legkisebb 3 éves.
A vezető elismerte, hogy alkoholt fogyasztott. Azt mondta, azért nem állt meg, mert tudta, hogy megbüntetnék.
A történtekről a gyermekvédelmi hatóságot is értesíti a rendőrség.