Gazdaság

Légzés membránnal – Cserélhető műtüdő

Légzés membránnal – Cserélhető műtüdő 1Vese, szív, kar, láb – betegség vagy baleset esetén ezek a szerveink és végtagjaink többé-kevésbé pótolhatók#<#, vannak azonban testrészeink, amelyek működése olyan sokrétű, hogy mindeddig nem sikerült mesterséges utánzattal, vagy protézissel helyettesíteni azokat. Ilyen például a tüdő is; e szerv működése, valamint a sejtek között zajló gázcsere annyira bonyolult, hogy légzőszervet még senkinek sem sikerült mesterséges úton előállítani - legalább is mostanáig. A University of Pittsburg sebészei ugyanis olyan készülékkel kísérleteznek, amely tehenekbe ültetve állítólag tüdőként működik. A mesterséges tüdő egy katéterből és a hozzá kapcsolódó csaknem ezer féligáteresztő membránnal borított csövecskéből áll. A lélegeztetés során egy, a “beteg” testén kívül elhelyezett pumpa tiszta oxigént nyom a katéterbe. A pumpa ereje azonban nem elegendő ahhoz, hogy az éltető gázt a membránokon is átpréselje, úgyhogy itt már egy, a testbe ültetett ballon segíti a megfelelő nyomásviszonyok kialakítását. A szén-dioxid ugyanekkor ellenkező irányba távozik a membránokon keresztül. Az emlősök, madarak és hüllők tüdejében a membránnak léghólyagocskák felelnek meg, amelyet vékony hámsejtek alkotnak, s kapillárisok szőnek át, ezeken keresztül zajlik a gázcsere. E léghólyagok együttes felülete az emberi tüdőben nagyjából egy teniszpályányi területet tesz ki, ám a pittsburgi műtüdőben az összfelület alig nagyobb, mint egy magazin egyik oldala. Az amerikai sebészek szerint azonban már ez a néhány tenyérnyi légző felület is sokat segíthet a tüdő megbetegedéseiben szenvedőkön. A vizsgálatok szerint egyébként a megfelelően üzemeltetett készülék az egészséges tüdő munkájának akár felét is képes ellátni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik