Foci

Róth Antal kijelölte az U21-es keretet

Az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya a szeptember 1-jén kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre hirdette ki, kikre számít.

A magyar fiatalok szeptember első napján idegenben, Írország ellen lépnek pályára az Eb-selejtezős sorozatban. Öt nappal később a székesfehérvári Sóstói-stadionban Olaszország lesz az ellenfél, nem lesz tehát egyszerű a rajt.

Balajti Ádám lábközépcsonttörés miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, Litauszki Róbert keresztszalag-szakadás miatt marad ki, Simon Ádám a Wales elleni felkészülési összecsapáson dőlt ki a sorból, Simon András pedig még nincs százszázalékos felkészültségi állapotban bokasérülését követően – írja a szövetség honlapja. Ők tehát nincsenek a keretben, sőt, az utolsó pillanatban Fiola Attila is kikerült a keretből, neki combsérülése miatt írtak elő pihenőt az orvosok.

“A hazai felkészülési meccseken már láttam Gyurcsó Ádámot, aki jó formában futballozik az NB I-ben, és a saját posztján nyerte meg a kerettagságért folytatott harcot” – nyilatkozta a keretről Róth Antal.

A selejtezőcsoportunkban egy mérkőzést már lejátszottak, ezen Törökország fölényesen, 6-1-re legyőzte Liechtensteint.

A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City), Megyeri Balázs (Olympiakos FC)
Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcastle United FC), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Fodor Ferenc (Kozármisleny), Szeleczki Alex (Szolnoki MÁV), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Kiss Máté (Győri ETO),  Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Egerszegi Tamás (Újpest FC), Iszlai Bence (Haladás Sopron Bank), Gosztonyi András (Videoton FC), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE), Bertus Lajos (Kecskeméti TE)
Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen), Lázár Bence (Újpest FC),     Tischler Patrik (MTK Budapest)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik