Gazdaság

Széchenyi neve varázsige

a kormány számára. A reformkori politikusról nevezték el a támogatási tervet, amelynek révén egy ideje támogatásban részesülnek – a hivatalos terminológia szerint – a kis- és közepes vállalkozások.#<# Szeptember végén a recesszió hatásainak kivédése érdekében felvázolt ösztönzési csomagot "Széchenyi plusznak" keresztelték el, ez három fontos területen hivatott impulzusokat adni az európainál még mindig legalább 2 százalékponttal dinamikusabban teljesítő gazdaságnak. A múlt héten pedig Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPP elnöke egy Széchenyi-kártya bevezetésére tett ígéretet a VOSZ vezetőségének. “Olyan ez már, mint az aszpirin: mindenre jó” – súgta a körülötte ülőknek az egyik jelen levő vállalkozó. Arról ugyan lehet vitatkozni, mennyire jól sikerült poén volt ez, azt azonban jól mutatja, hogy a gazdasági kormányzat (kis- és közép)vállalati szférát segítő programja enyhén szólva is vegyes érzelmeket váltott ki. Elsősorban a választóként is szóba jövő mikrovállalatoknál tapasztalható a csalódottság, hiszen csak nagyon nehezen jutottak eddig hozzá a támogatásokhoz. Az idén felhasznált 55 milliárd forintból eddig csupán 4 milliárdot kaptak a valóban kicsi, családi vagy egyéni vállalkozások, az oroszlánrész a közepeseknek vagy még nagyobbaknak jutott. Tulajdonképpen rendjén is van ez így, hiszen a közgazdaságilag értelmes ösztönző programokkal az amúgy életképes cégeket kell támogatni, nem pedig az életképtelenek agóniáját meghosszabbítani. A Széchenyi-terv eddig a fogadkozásokkal ellentétben valóban megfelelt a fenti céloknak. Most azonban lazulni látszik a fegyelem: a Széchenyi-kártya egymillió forintos hitelkeretet jelent, lényegében hitelvizsgálat nélkül. A kereskedelmi bankok egyre inkább felfedezik maguknak a legkisebb cégeket – igaz, ők megvizsgálják az ügyfeleket. A kártya így nekik támaszt konkurenciát, éppen a hitelképes kuncsaftok esetében. A nem hitelképes vállalkozások pedig az adófizetők pénzét teszik kockára. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál már fut egy mikrohitel-program, pontosan ilyen nagyságrendű hitelekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik