A különböző űrprogramok az egyes országok kiemelt jelentőségű, rendkívüli anyagi ráfordításokat igénylő vállalkozásai, amelyek sokszor csupán nemzetközi együttműködéssel valósulhatnak meg.#<# Hamarosan azonban eljöhet az idő, amikor nem kevés vállalkozó kedvvel, de akár önerőből is eljuthatunk a világűrbe. Úttörő lehet ezen a területen Steve Bennett manchesteri mérnök, aki saját fejlesztésű rakétájával próbálja majd elhagyni bolygónkat. Bennett már számos rakétát épített, amelyeket sikeresen a levegőbe is juttatott, ezek azonban inkább hobbikísérleteknek tekinthetők, hiszen a szökési sebesség eléréséhez – és ami legfontosabb, a biztonságos személyszállításhoz – az általa alkalmazott műszaki megoldásoknál jóval többre van szükség. A brit rakétaszakértők által máris “bye, bye Bennett”-nek nevezett mérnök egy betonkeverőből alakította ki a rakéta által szállítandó űrkapszulát, ez szerinte képes lesz őt 100 kilométeres magasságba röpíteni. Ez az álomhatár azért fontos Bennett számára, mert egy amerikai szervezet 10 millió dollárt fizet annak, aki ezt a magasságot saját fejlesztésű űreszközzel eléri. Az X-díjat az amerikaiak azért alapították, hogy ösztönzésével magánszemélyek vagy cégek a mai rakétahajtóművek működési elvétől eltérő megoldásokat dolgozzanak ki. Bennett erre az összegre pályázik, és mivel az X-díjat annak a járműnek ítélik oda, amely legalább három embert röppent fel az űrbe, a brit mérnök útitársakat toboroz az interneten; őket koponyánként 500 ezer fontért magával vinné. Ketten állítólag máris jelentkeztek, úgyhogy a csapat összeállt. A repülést a tervek szerint 2003-ban hajtanák végre.
- 07:15 Gigaberuházásra készülnek a legnépszerűbb felvidéki fürdőben
- 06:59 Így érzik magukat a szlovákok a Fico-merénylet után
- 06:56 A roma ajánlások harmada érvénytelen: volt, aki a becenevét írta az ívre
- 06:15 Furtai asszonyok őrzik a murgyé receptjét
- 06:06 Záporok, zivatarok tarkíthatják a szombati napsütést
- 05:55 Székletátültetéssel kezelte magát – aknés és depressziós lett
- 05:35 „Annyira elveszettek voltunk lelkileg és annyira ki akartunk jönni ebből, de önbizalom nélkül nem lehet” – az új edző lendületet adott a győri kéziseknek
- 05:05 Virágba borult Kecskeméten a világ egyetlen élő rózsafüzére
- 03:35 Klopp az egyik legfájóbb liverpooli emlékéről: „Feküdtem a kanapén, majd a következő pillanatban úgy éreztem magam, mint aki sztrókot kapott”
- 22:35 A hosszabbításban kiharcolt döntetlennel búcsúzott az NB I-től a Mezőkövesd
- 20:55 Kubatov tökéletes választása úgy hagyta faképnél a Fradit, hogy az csak úgy nyekkent
- 20:17 Kucsera Gábor a drogügyéről: Csináltam egy hibát, vállaltam érte a felelősséget
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 13:51 Újabb műtéten esett át Robert Fico
- 15:02 A megkérdőjelezhető ízlés szobra lett a Radetzky-laktanya csodaszarvasos főkapuja
- 16:02 Elítélték a nyitott ajtóval elinduló buszsofőrt, aki áthajtott a leszálló, és kerekek alá eső asszonyon
- 15:29 Zivatar és felhőszakadás okozhat veszélyt, riasztást adtak ki
- 17:08 Kóbor János özvegye: A házat úgy hagytuk, ahogy az utolsó közös napunkkor volt, minden ugyanott van
- 15:46 Nehéz lesz felülmúlni Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth párosát jólöltözöttségben a cannes-i vörös szőnyegen
- 16:48 A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön
- 18:28 Elég jól sikerült a casting a Marlon Brando-életrajzi filmnél, amiben Billy Zane játssza a színészlegendát
- 15:25 Papp Kristóf: Az NHL nem álom, sokkal inkább cél
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!