Közélet

Autós üldözés Budapesten

A sofőr több kerületen át menekült, közben két kocsinak és egy járőrautónak is nekiment.

Menekülő autóst fogtak el a rendőrök késő délelőtt a fővárosban. A sofőrre Soroksáron figyeltek fel, a férfi több kerületen át menekült, közben két kocsinak és egy járőrautónak is nekiment. A férfit végül a IX. kerületben kapták el, nem sokkal azután, hogy kiugrott a kocsijából. Egy rendőrt könnyű sérülésekkel kórházba is kellett vinni, mert fájlalta a nyakát.

A rendőrség az esetről este közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy a rendőrök azért akarták megállítani a kocsit, mert a sofőr szabálytalankodott. Az autós azonban – figyelmen kívül hagyva a megkülönböztető jelzést – gyorsított és elhajtott. A rendőrök követték a XVIII. kerületbe. Ott a férfi kénytelen volt megállni, hátramenetbe kapcsolt, így ütközött neki az akkor már mögötte lévő szolgálati autónak. Ekkor ismét előre menetbe váltott, elindult, majd áttért a szembe jövő sávba, ahol szintén ütközött egy szabályosan közlekedő kocsival, majd megint menekülőre fogta. A karambolban a rendőrautóban utazó egyik járőr könnyebben megsérült.

A menekülő kocsi végül a IX. kerületben állt meg, mert megcsúszott a havas úton és egy parkoló autónak ütközött. A férfi ezután kiugrott a kocsijából és futásnak eredt, a rendőröknek azonban sikerült utolérniük.

A 39 éves férfit a XX -XXIII. kerület Rendőrkapitányság körözte, és az is kiderült, hogy a kocsi, amellyel menekülni próbált, lopott volt. Miután a rendőrök átvizsgálták az autót, előkerült a hozzá tartozó rendszám, de emellett találtak alufóliába csavart kábítószergyanús anyagot is.

A Független Hírügynökség értesülése szerint a férfi nem volt végig egyedül a kocsiban: egy nő is volt vele, aki menekülés közben ugrott ki az autóból. Úgy tudni, ellene is több elfogatóparancs van érvényben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik