Ezer ampullányi, kábítószernek minősülő fájdalomcsillapító tűnt el az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fővárosi Róbert Károly körúti telephelyéről, az ügyben feljelentést tettek és belső vizsgálatot indítottak – írja a Magyar Nemzet. Az OMSZ a lapnak megerősítette a tényt, ám azt nem közölte, hogy pontosan milyen és mennyi gyógyszer tűnt el.
A lap megjegyzi, hogy az ilyen szerek tárolásának rendkívül szigorú előírásai vannak, és az sem szokványos, hogy egy telephelyen ilyen mennyiségben álljanak rendelkezésre. A Róbert Károly körúton azért volt ennyi az ellopott gyógyszerből, mert ott állomásozik az OMSZ úgynevezett tömeges baleseti egysége.
A Magyar Nemzet szerint a telephelyről más érték nem tűnt el, ezért vizsgálják azt is, hogy a mentőszolgálatos dolgozóknak milyen szerepük lehet az ügyben.
A lapnak név nélkül nyilatkozó rendőrségi forrás szerint az eltűnt ampullák a feketepiacon darabonként több ezer forintot érnek, a vevőkört pedig leginkább a kábítószer-élvezők jelentik.