a szocialista-szabad demokrata kormány talán egyik legnagyobb sikere volt.#<# Önmagában az a tény, hogy hozzá mertek nyúlni az államháztartás egyik legjelentősebb alrendszeréhez, nagy bátorságra vallott. Olyanra, amelyhez foghatót szívesen üdvözölnénk más (például a hivatalban lévő) kormányok részéről is. Épeszű ember nem gondolhatta, hogy az 1998-tól indult nyugdíjreform minden egyes eleme olyan tökéletesre csiszoltatott volna, hogy ahhoz már soha többé hozzá se kelljen nyúlni. A részletek finomítása azonban nem jelentheti az alapelvek feladását. Márpedig az Orbán-kormány éppen erre készül. Azt persze nem lehet állítani, hogy minden előzmény nélkül: először a magánnyugdíj-pénztári befizetések mértékét korlátozta – az államháztartás helyzetére hivatkozva. Később a kormány meghosszabbította az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés határidejét, most pedig a munkába állók számára a kötelező vegyes rendszerbeli tagság eltörlését tervezi. Emellett a nyugdíjkorhatár előtti nyugdíjbamenetel lehetőségét is felvillantja. Amennyiben a kormányzat meghozza a döntését, akkor megszegi azt a társadalmi szerződést, amely az állam részéről mindazokkal köttetett, akik a vegyes rendszert, vele a magán-nyugdíjpénztári tagságot választották. A kormány szintén „szerződésszegést” követ el mindazokkal a pénzügyi befektetőkkel szemben, akik a magán-nyugdíjpénztári üzletágba fektettek. A reform módosításával ugyanis csökken a kockázati közösség számossága, tehát nő a rizikó. Csökken a felhalmozódó tőke, így nehezebb megfelelő hozamot elérni, gyengül az ágazat jövedelmezősége, mérséklődik az egy biztosítottra jutó fajlagos nettó hozam. Ugyanannak a dolognak a másik oldala, hogy csökken a pénz- és tőkepiacon befektethető vagyon mértéke. Az állampapírpiacon és a tőzsdén egyaránt gondot okozhat a magánnyugdíjpénztárak elsorvasztására tett állami kísérlet. (S bár a miniszterelnök egy nyilatkozatából tudjuk, hogy ő nem tulajdonít nagy jelentőséget a tőzsdének, mi e nézetét a legkevésbé sem osztjuk.) Hibás az a felfogás is, amely versenyképessé kívánja tenni az állami nyugdíjbiztosítót a magánpénztárakkal. Az államnak nem versenyeznie kell a magánszférával, hanem egyfelől elszámolnia a neki kötelezően befizetett pénzekkel, másfelől a szolidaritási elv jegyében biztonságot nyújtania azon polgárainak, akik csakis tőle remélhetnek biztonságot. A magán-nyugdíjpénztárak ellen készülő kormányzati döntés része a kabinet piacellenes, etatista lépéssorozatának, amely nemkívánatos irányba tereli a sűrű kormányzati beavatkozások ellenére szépen fejlődő magyar gazdaságot.
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 19:00 Felkerült a Vogue magazin legjobban öltözött emberek listájára Leó pápa
- 18:55 Dárdai Újpesten: a MOL jokerkártyája, vagy valódi esély a felzárkózásra?
- 18:26 Bevallott egy nagy titkot a 2018-as darts-vb győztese
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 18:22 Mérlegen az NB I-es ősz: az ETO kesztyűt dobott a Fradi elé, van-e válasza a címvédőnek?
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 17:34 Elgázolt egy embert a vonat Füzesabonynál
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 17:10 Az M3-astól a Hősök teréig – így nézett ki a kamionosok tüntetése
- 16:18 ByeAlex üzent a Csillag Születik versenyzőinek: Számíthatnak rám
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 16:09 Meghalt Chris Rea
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 16:02 Az Amnesty panasszal fordult az EU-hoz a betelepülést furcsa feltételekhez kötő önkormányzati rendeletek miatt
- 16:06 Ilyen az élet az utcában, ahol 13 ezer forint a házak négyzetméterára
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 09:05 Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
- 09:56 A MÁV cáfolja Hadházy értesülését, miszerint a kelebiai kínai „szupervasúton” biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom
- 09:26 44 millió forintnyi ajándékot osztogatott el a főnök az alkalmazottai között
- 06:31 Meghalt James Ransone
