Közélet

Nagyanyját rabolta ki egy kamasz Miskolcon

Kirabolta és súlyosan bántotta 91 éves nagymamáját egy 14 éves fiú Miskolcon.

Egy szolgálatot kívüli rendőr figyelt fel arra Miskolc perecesi városrészén, hogy a fiú dobozzal a hóna alatt kiszalad egy házból, a közelben várakozó autóba vágja magát, az pedig nagy sebességgel elindul. A rendőr az autó után hajtott, megállította, a benne ülőket pedig elszámoltatta – ismertette az esetet Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiú, aki otthonában támadt rá és sebesítette meg súlyosan nagymamáját, beismerte tettét. Az unoka a lakásból egy széffel, benne nagyobb összegű készpénzzel menekült el.

A kamasz ellen rablás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, és kezdeményezi előzetes letartóztatását. Előállították a gépkocsi vezetőjét is, aki azt mondta, hogy a bűncselekményről nem tudott semmit, csak vezetésre kérte meg őt a fiú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik