Gazdaság

Fúziós energia – Újra reflektorfényben

Alig három éve annak, hogy az Egyesült Államok kilépett az atommagfúziós erőmű előállítását célzó nemzetközi konzorciumból, most mégis az újracsatlakozást fontolgatja.#<# Az amerikai Office of Science közleménye szerint Bush elnök tudományos tanácsadója, John Marburger hajlandó felülvizsgálni Washington korábbi döntését, és az Egyesült Államok bizonyos feltételek mellett részt venne a termonukleáris reaktor, az ITER megvalósítására irányuló kutatásokban. Fúziós energia – Újra reflektorfényben 1A termonukleáris erőművek – ha léteznének – csupán tengervíz felhasználásával képesek volnának szennyezőanyag kibocsátása nélkül biztosítani az egész emberiség energiaellátását. Termonukleáris fúzió zajlik tulajdonképpen a Nap belsejében is; a reakció óriási mennyiségű energia termelésére képes.

A gond azonban az, hogy a fúziót eddig csupán laboratóriumi körülmények között sikerült megvalósítani, s akkor is nagyobb energiabefektetés árán, mint amennyit a rendszerből ki lehetett nyerni. A már esetleg gazdaságosan működő kísérleti erőmű megépítéséhez dollármilliárdok szükségesek, ezért is jelentett kegyelemdöfést a programnak, amikor Amerika kiszállt az ITER-projektből.

A reaktort néhány éven belül tervezik megépíteni, ám hogy hol – Franciaországban, Kanadában, vagy Japánban – azt egyelőre nem döntötték el a résztvevők. Az amerikai visszatérés nyomán jók az esélyek a projekthez szükséges mintegy 5 milliárd dollár előteremtésére, ám az ITER tagjai most attól tartanak, hogy a részvételért cserébe az Egyesült Államok maga akar majd otthont adni az erőműnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik