Magam két közvetlen benyomást őriztem meg e nevezetes közjogi aktusról. Az egyik a különböző színű B., S., R. jelzésű cédulák emléke, amelyekért a boldog tulajdonos különböző kocsmákban bort, sört, vagy reggelit fogyaszthatott, természetesen ingyen. (…) A választás e naturálgazdasági tényezője mellett véletlenül megismertem a pénzgazdaságit is – és ez a másik maradandó benyomásom – , a választási helyiség egyik folyosóján ugyanis megpillantottam az Országh-féle választásokat vezető Holzspach nagyvállalkozó cég egyik főnökét, nagy bőrtáskával a nyakán. Ebből osztogatta a korteseknek a bankócsomagokat.” Az idézet ugyan nem a 2002-es országgyűlési választások egyik helyi kampányát, hanem az 1880-as évek viszonyait mutatja be az óbudai korteshadjárat egy szemtanújának visszaemlékezése alapján.
Mindazonáltal örökzöld problémáról van szó. A jogszabályok ma ugyan arra kötelezik a pártokat, hogy a kampányra költött kiadásaikkal számoljanak el és a Magyar Közlönyben hozzák nyilvánosságra a választásra fordított állami és más anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját, ez azonban csak elvileg garantál ellenőrizhetőséget. A pártkasszába beáramló, nem állami támogatóktól származó “láthatatlan” pénz felhasználását szinte lehetetlen bizonyítani. Az ÁSZ pedig tehetetlen, hiszen a pártok rendszerint késve, s akkor is hiányosan adják be a kampányköltségekről szóló beszámolójukat.
MEGKÖTÖTT HAZAI ÁSZ. Ráadásul az ÁSZ még az időben beérkezett bevallások esetén is lényegében csak annyit tehet, hogy megoldásokat javasol, vagy figyelmeztet a problémákra. A számvevők korábban például azt kezdeményezték, hogy azoktól a pártoktól, amelyek hiányosan készítik el éves mérlegüket, vonják meg a költségvetési támogatásuk 15 százalékát. A törvényeket viszont az országgyűlésben az érintett pártok szavazzák meg, amelyeknek nem érdekük az ellenőrzés szigorítása, így a javaslatból nem is lett jogszabály.
Nem volt meglepő tehát, amikor az ÁSZ tavaly határozottabban is megfogalmazta álláspontját. Kovács Árpád elnök szerint a dabasi időközi országgyűlési képviselőválasztás kampányának vizsgálata megerősítette az Állami Számvevőszék korábbi álláspontját, amely szerint rossz a választási kampányok pénzügyi szabályozása. A legfontosabb tennivalók között említette a kampányidőszak pontos meghatározásán kívül azt, hogy milyen kiadások számolhatók el dologi költségként, valamint egy szankciórendszer felállítását.
Az idei választáson azonban még nem változik semmi: minden jelölt, akár pártszínekben, akár függetlenként indul, az országgyűlés által megállapított költségvetési támogatásra jogosult. Az elmúlt három választáson az összes jelölt számára ilyen célra elkülönített összeg 100 millió forint volt. Így lesz ez az idén is. A jelöltek – számuktól függően – egyenként körülbelül csupán pár tízezer forintra számíthatnak. A mandátumért harcba indulók a központi támogatáson túl legfeljebb 1 millió forintot költhetnek kampányra. A kvótát az ÁSZ a duplájára emeltetné. Ezzel korábban a két nagy párt, az MSZP és a Fidesz is egyetértett, de a szocialisták végül meggondolták magukat, így maradt minden a régiben.
Láthatatlan pénzekAzt, hogy a pártok az idei kampányban valójában mennyi pénzt szereznek akár adományként, akár vállalkozásaik révén, illetve mennyit költenek a választók meggyőzésére, valószínűleg soha nem tudjuk meg pontosan. Az Állami Számvevőszék felé ugyan kötelező lesz beszámolót készíteniük, de az ilyen jelentésekben foglaltak valódiságát és hitelességét sokan megkérdőjelezik. Ennek oka, hogy az ÁSZ azt tekinti kampánykiadásnak, amit párt annak minősít és szerepelteti a könyvelésben. Maradnak a becslések. Ezek szerint például a Fidesz 1998-as kampánya, amelyben a választókat telefonon is hívta Orbán Viktor – igaz, csak egy előre rögzített beszélgetés erejéig – körülbelül egymilliárd forintba kerülhetett. A Figyelőnek nyilatkozva az egyik párt kampánystábjának tagja úgy vélekedett, hogy a jelenlegi nyomdai- és médiaárakat figyelembe véve a “nagy pártok” kiadásai elérhetik, sőt meghaladhatják az 1,5-2,0 milliárd forintot is.
MILLIÓS KVÓTA. Némileg árnyalja a képet ugyanakkor, hogy az Országos Választási Bizottság egy 1998-as állásfoglalásában a listán megszerezhető helyekre is érvényesnek mondta ki az 1 millió forintos kvótát, így tehát a pártok együtt összesen 386 millió forintot költhetnek a kampányra.
El lehet képzelni, hogy ez mire elég, amikor a megyei lapban egy negyedoldalas hirdetés ára elérheti a 250 ezer forintot is – fakadt ki egy névtelenséget kérő jelölt. Szerinte a jelenlegi keretből nem lehet sikeres kampányt folytatni. “Segítők nélkül nem megy, azt pedig nem nagyon várhatom el, hogy ők teljesen ingyen plakátoljanak, vagy gyűjtsék a kopogtatócédulákat. Legalább egy vacsorára meg kell hívnom a csapatot, s persze a benzinjüket is én fizetem” – sorolta az “aprópénzes” költségeket a már két kampányt is maga mögött tudó politikus.
A törvény szerint amennyiben a pártok túllépik a 386 millió forintos kampánykeretet, akkor a pluszkiadás összegének dupláját kell a költségvetésnek befizetniük. Ez azonban ritka eset: a többség megpróbálja a pénzt “eldugni”. Amennyiben viszont nincsenek bőkezű támogatók, nincs más hátra, mint a pártvagyon felélése. Az egyik legértékesebb, pénzzé tehető tulajdon a székház. A költséges választási kampány játszott szerepet például abban, hogy az MDF, az SZDSZ és a KDNP is kénytelen volt megválni a rendszerváltás után kapott ingatlantól. Az idei választási kampány egyik legérdekesebb jogi és pénzügyi kérdése, hogy a közös listával szereplő Fidesz és MDF hogyan osztja meg a kampányköltségeket. A hírek szerint a két párt még nem egyezett meg, de elképzelhető, hogy a Fidesz kisegíti szűkösebb keretekből gazdálkodó szövetségesét. A számlát pedig majd a választások után rendezik.
