Közélet

Marihuánaültetvényekre bukkantak Tiszabábolna külterületén

A rendőrök 37 kifejlett növényt találtak, amelyek közül némelyik magassága a három métert is elérte.

Az ültetvényt Tiszabábolna község külterületén, a Tisza-gáttól nem messze található erdős, bokros területen találták a mezőkövesdi rendőrök, egy bejelentés alapján – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfőn. A nyomozók a helyszínen őrizetbe vettek egy poroszlói férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrök egymás mellett két ültetvényt találtak. Gaskó Bertalan elmondása szerint az ültetvényen termesztett kábítószer értéke akár 20 millió forint is lehet. A rendőrök 37 kifejlett növényt találtak, amelyek közül némelyik magassága a három métert is elérte.

A szemle során jelenlévő botanikus szaktanácsadó megállapította, hogy a növények a cannabis nemzetség “női egyedei”, amelyek általában nem nőnek meg ekkorára – tette hozzá Gaskó Bertalan. A szóvivő közölte, hogy a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a poroszlói férfi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik