A parlament hétfőn elfogadta a jövő évi adótörvények végleges változatát. A hivatalos előírásokkal ellentétben a kormány szokás szerint az utolsó pillanatban is átírta a változtatásokat – írja a Népszabadság.
A lényeg azonban nem módosult, hiszen az érdemi kérdésekről a múlt héten már szavaztak a képviselők. E szerint a személyi jövedelemadó kulcsai 18, 26 és 38 százalékra csökkennek, nő viszont az egészségügyi járulék mértéke. Mérséklődik a társasági adó, ellenben 25 százalékosra emelkedik az áram áfája.
A parlamenti zárószavazás előtt elvileg csak technikai módosításokra lenne lehetőség, és a képviselőknek pusztán az adótörvények elfogadásáról vagy elutasításáról kellene szavazniuk. A kormány viszont ismét jelentős módosító csomagot terjesztett az Országgyűlés elé az utolsó pillanatban.
Az adótörvényeket átíró csomaghoz mintegy hatvan pontból álló indítványt nyújtottak be. A módosítások jelentős része ugyan valóban technikai jellegű, ám van köztük érdemi változtatás is. Mérsékelték minden környezetterhelési díj tételét 2005–2006-ra is. A személyi jövedelemadózásban a mértékek persze változatlanok maradtak, ám módosult a nem önálló tevékenységből származó jövedelem fogalma és az egyéni vállalkozók fejlesztési tartalékára vonatkozó szabályok egy része is.
Évtizedes tapasztalatra cáfol rá a Tisza Párt – mit mutatnak a széttartó kutatások?
Magyar Péter pártjának berobbanását a Momentum sínylette meg a legjobban: az áprilisi közvélemény-kutatások átlaga szerint nem jutna be az EP-be. Mindenki más is gyengült, így a Fidesznek is porladt a támogatottsága, de a várható mandátumainak száma márciushoz képest nem csökkent.