a kormány, amikor mandátumának lejárta előtt néhány héttel földeladásba kezdett.#<# Távol áll a demokrácia íratlan szabályaitól, hogy egy elveszített választás után a még kormányzó pártok kész helyzet elé kívánják állítani a győztes politikai erőket. Legalábbis nem elegáns, hogy az agrárprogramját két hét alatt végrehajtani akaró Fidesz-kormány előre meghatározott vevőkörnek a voksolás után "juttat" földet, amire egyébként éppen négy esztendeje volt. Sajátos értelmezése a demokráciának az is, hogy a legnagyobb kormányzó párt „népi kezdeményezést” indít a szavazatok újraszámlálása érdekében. A Fidesz jogvégzett prominenseinek jogérzékét is sérthetné a választási eredmények politikai (ha nem is formális) megkérdőjelezése. A voksolás tisztaságáért ugyanis mindig a hivatalban lévő kormányzat a felelős. Naivak lennénk azonban, ha azt gondolnánk, hogy a kapkodó „földreformmal” és a „népi kezdeményezéssel” csupán normákat szeg meg a kormány, olyanokat, amelyek megsértése megállapodott demokráciákban nem ildomos (sőt nem volt jellemző az 1990 óta demokratikus keretek között leköszönő három kormány gyakorlatára sem). A Fidesz-MPP valójában nem hagyta abba a választási kampányt, és láthatóan már a következő (netán előrehozott?) erőpróbára készül. Ezért megy el a jogállamiság határáig, tartja bizonytalanságban az országot és készültségben híveit. A populista politizálásba fogott jobboldal már ellenzéki szerepét játssza, megpróbálván megakadályozni, hogy a hivatalba lépő szocialista-szabad demokrata kormány győztes választásokkal, és a voksolás után általában növekvő népszerűséggel a háta mögött kísérelje meg megvalósítani 100 napos programját. Ezzel a Fidesz egy újabb hagyományt vesz semmibe. És akkor még nem beszéltünk a Happy Endről és Ezüsthajó Kft.-ről, a kormányzat leginkább kegyelt vállalkozásairól, amelyek a választások után villámgyorsan bejelentették: végfelszámolást kérnek maguk ellen. Nem szokás…
- 11:24 Magyar Péter megígérte, hogy kormányváltás esetén december 24-e munkaszüneti nap lesz
- 11:13 Tarjányi Péter: Veszélyben van Zelenszkij
- 11:09 Négyéves gyerek volt az éjszakai orosz támadások egyik áldozata Ukrajnában
- 10:59 A hajléktalan gyerekekre hívja fel a figyelmet Banksy két új festménye
- 10:57 Igazi és műfenyő? – így lesz fenntartható a karácsony
- 10:55 „Az a baj, hogy roma?!” – Csuti arról elmélkedett, miért kritizálják a külügynél munkát kapó Gáspár Evelint
- 10:38 Felhívta a rendőröket egy férfi, hogy a felesége öngyilkossági szándékkal a Kőröshegyi völgyhíd felé indult
- 10:33 Mit művelt az erotikus lappal a Tanácsköztársaság?
- 10:20 A Vinteden árulta a francia elnöki palota asztaláról ellopott tárgyakat a főkomornyik
- 10:09 Buszbaleset Debrecenben: ketten megsebesültek
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 09:46 Borkai Zsolt volt alpolgármesterét indítja Győrben a Fidesz
- 09:31 Fényből írt történetek: a garázsból indult családi vállalkozás, ami ma Európa legszebb tereit öltözteti fénybe
- 09:22 Tüdőrákot diagnosztizáltak Barry Manilownál
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 10:08 Újabb bababoltláncot vásároltak fel Mészáros Lőrincék
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 08:47 Otthagyja a Blikket Tibay Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese
- 09:58 Curtis karácsonyi fellépését parodizálta Lengyel Tamás: Meghatódtam azon, hogy „a szuka luka csudajól van, vágom, tipli, kuka”
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 05:20 Elárverezik Benito Mussolini fényűző nyaralóját
