Közélet

Pszichológusok segítik a diákokat a tiszaújvárosi iskolában

A szakemberek azért érkeztek, hogy segítsenek a diákoknak feldolgozni a traumát, válaszoljanak felmerülő kérdéseikre.

A Hír24 értesülése szerint csütörtökön minden osztályban két-két rendkívüli osztályfőnöki órával kezdődött a tanítási nap a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban. A tanárok elmondták a diákoknak, hogy valójában mi történt szerdán: hogy miért jártak rendőrök az iskolában. Azt is, hogy a késelőt elfogták és őrizetbe vették, a kést is megtalálták. Nyugodtak lehetnek, már nincs köztük a szurkáló.

A most 9.-es Krisztián szeptemberben került az iskolába, úgy tudni, eddig nem volt vele semmi gond.

Mint megírtuk, az orvosszakértő vizsgálja majd, hogy valóban egy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák, mint ahogy azt állítja. A fiút a bűncselekmény után őrizetbe vették, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik