Közélet

Belső hangok vezérelték a gyáli gyilkost

A fiatal - saját elmondása szerint - sokáig őrlődött, hogy a lánnyal, vagy saját magával végezzen. Azt is fontolgatta, hogy volt szerelme után megy az iskolába, és nitroglicerinnel felrobbantja őt.

„Teljesen eluralta a gondolataimat, hogy meg kell tennem” – mondta a 16 éves lányt brutálisan meggyilkoló fiatalember kedden a Pest Megyei Bíróságon. Állítása szerint a belső hang ezt naponta több százszor is elismételte. A fiatal azt is mondta, amikor barátnője elhagyta, úgy érezte, mint akit víz alá nyomtak.

A kíméletlen gyilkosság tavaly december 17-én történt Gyálon. A vérző, de már halott 16 éves lányra gyerekek találtak rá reggel, amikor iskolába mentek. Ők értesítették a rendőröket. A nyomozók már aznap délután kihallgatták a lány volt barátját, aki nem tagadta: megölte egykori párját. A lány májusban szakított vele, ám az akkor 21 éves fiú – ahogy azt a bíróságon is mondta – ezt nem tudta feldolgozni.

„Annyira gyorsan történtek a dolgok” – a fiatal ezzel magyarázta brutalitását. Beszélt arról is, hogy azért időzítette december közepére a gyilkosságot, hogy a lány ne tölthesse mással az ünnepeket. Terve megvalósításához tippeket is kapott egy barátjától, aki most bűnsegédként az ügy másodrendű vádlottja.

A fiatal áldozata megöléséhez egy replika fegyvert vett. Egy ideig lőporkészítéssel is kísérletezett, de végül Szlovákiába utazott, ahol feketelőport vásárolt. A lánnyal gyorsan akart végezni, mert mint mondta, nem akarta, hogy szenvedjen. Ezért a fegyverrel hónapokig gyakorolt. Pontosan tudta, a lány milyen útvonalon szokott iskolába menni, így már várt rá. Azt tervezte, hogy volt kedvesét becsalja az erdőbe, és ott végez vele. A lány azonban nem akart vele menni.

A fiatalok néhány percig beszélgettek, végül a fiú tüzet nyitott. Az első lövés a lány hátát érte. Ekkor még élt, kiabálni kezdett, támadója ezután – hogy elhallgattassa – ütni kezdte a fejét a fegyverrel, amelyet végül ismét elsütött. Ekkor már biztosra ment, a lány halántékára célzott. A fiatal végül ebbe a lövésbe halt bele. A rendőrség akkor úgy nyilatkozott, a fiatalember gyakorlatilag kivégezte áldozatát.

A csalódott szerelmes azt is elmondta a bíróságon, hogy sokáig gondolkodott azon, hogy magával vagy egykori kedvesével végezzen. De az is megfordult a fejében, hogy a lány után meg az iskolába és nitroglicerinnel felrobbantja őt. A robbanószerekkel kapcsolatban azt mondta a bíróságon, hogy mindig vonzották a veszélyes és tiltott dolgok.

Az ügy tárgyalása januárban folytatódik a Pest Megyei Bíróságon.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik