Gazdaság

Kráter a tenger alatt – Történelem előtti ütközés

Kráter a tenger alatt – Történelem előtti ütközés 1Bár a napokban kiderült, hogy a Földünket a 2010-es években megközelítő meteorit becsapódásának valószínűsége mégsem olyan nagy, mint azt mostanában hangoztatták#<#, arra azért vannak bizonyítékok, hogy bolygónk eddigi története során beütött már ide néhány jókora mennykő. Most skót kutatók újabb kozmikus ütközés nyomait fedezték fel az Északi-tenger fenekén: ezer méterrel az aljzat alatt egy 3 kilométer átmérőjű kráterre bukkantak. A Silverpitre elkeresztelt lyukat a British Petroleum geológusai azonosították, miközben tengeralatti földgázmezők után kutattak; az általuk rögzített háromdimenziós szeizmikus adatok mutatták meg a szerintük 60-65 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomát. A képződmény az első, az Északi-tengeren felfedezett meteoritkráter, a kutatók érdeklődését azonban nem ez a tény, hanem az váltotta ki, hogy a mélyedés szerkezete egyedülálló a Földön. A központi krátert ugyanis 20 kilométeres távolságban koncentrikus gyűrődések veszik körül. Ilyen tökéletesen konzervált becsapódási formákat bolygónkon eddig senki sem azonosított, csak más égitestek felszínén figyeltek meg hasonlót. A Jupiter két holdján, az Európán és a Callistón találtak ilyen krátereket csillagászok, és a geológusok feltételezik, a gyűrűs szerkezet kialakulásához az szükséges, hogy a mennykő puha, esetleg vízzel borított felületre érkezzen. A skót partoknál mindez rendelkezésre állt a találkozás pillanatában: a tenger már akkor is több ezer méter mély volt, és a medret legalább egy kilométeres vastagságban lágy üledék borította – ez a helyzet ma sem változott. A szóban forgó meteoritnyomot kialakító, a tudósok által 500 méteres átmérőjűre becsült égitest ugyan nem okozhatott az egész bolygóra kiterjedő globális katasztrófát, de Skócia életét egészen máig meghatározta: miatta gyűrődtek fel ugyanis a brit sziget keleti partjai, s így alakult ki a jellegzetes skót felvidék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik