Közélet

Morfintúladagolás: kórlapok tűntek el

Az Uzsoki kórház szerint mindvégig ellenőrzött és nyomon követhető, melyik beteg mennyi morfint kapott.

Feljelentést tesz az Uzsoki kórház által megbízott ügyvédi iroda az intézményben történt állítólagos kábítószer-túladagolási esetekről szóló cikk „írásához vagy az ellenőrzés akadályoztatásához felhasznált kórlapok eltűnése miatt”.

A kórház szerint az az összeállítás, amely nyomán az ügy kipattant, szakmai szempontból megalapozatlan, mivel a szigorú elszámolás alá tartozó gyógyszer kiadott mennyisége mindvégig ellenőrzött és nyomon követhető. Ezért a cikk szerzőjének „a hamis vád következményeivel is számolnia kell” – olvasható az intézmény közleményében.

Az Uzsoki vezetése egyébként elhamarkodottnak és szakmailag megalapozatlannak tartja az ügy kapcsán a sajtóban megjelent találgatásokat.

A Magyar Hírlap keddi számában írt arról, hogy információik szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban. A végstádiumban lévő daganatos ápoltak a fájdalomcsillapításhoz szükséges mennyiség négy-ötszörösét kaphatták meg, amitől néhány napon belül meghaltak.

A rendőrség honlapján, szűkszavú közleményében azt tudatta, hogy emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg. Az Uzsoki kórház szerdán, ugyancsak közleményben azt írta, hogy rágalomról van szó, ezzel együtt támogatják a vizsgálatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik