Közélet

Az őt figyelő kommandósok kocsiját akarta kirabolni egy férfi

A tolvaj megpróbált elmenekülni, de a rendőrök pár méter futás után elkapták.

A figyelőszolgálatot ellátó kommandósok gépkocsiját akarta kirámolni egy mindszenti férfi; rajtavesztett: elfogták és kezdeményezték előzetes letartóztatását -– tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

A Csongrád megyei Mindszenten az utóbbi hetekben elszaporodott gépkocsi-feltörések és autólopások miatt figyelőszolgálatot rendelt el a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány -– mondta Szenti Szabolcs, a megyei főkapitányság szóvivője.

Éjszaka a megyei főkapitányság kommandósai kisbuszukkal megálltak az alföldi város egyik frekventált helyén, és a sötétített ablakok mögül figyeltek. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi kerülgeti az autójukat, majd a nyitva hagyott ablakon benyúl, és megpróbálja kiemelni az ülésen lévő táskát. Ekkor azonban meglátta a hátul ülő kommandósokat és futásnak eredt, de a rendőrök néhány méterrel odébb elfogták.

A házkutatás során a nyomozók szinte hiánytalanul megtalálták a nyolc mindszenti és egy hódmezővásárhelyi autófeltörésből származó lopott tárgyakat, köztük laptopot, mobiltelefont és okmányokat – tudatta a szóvivő.

A rendőrség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást a 36 éves mindszenti férfi ellen, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi eddig hatszor volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik