Közélet

Kétszázezer jár a gimnázium kifosztóiért

Nettó 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki Fejér megye rendőrfőkapitánya a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumba betörő tettesek kézre kerítéséért.

Az iskolába a hosszú hétvégén törtek be. Az intézmény szinte valamennyi helyiségének zárt ajtaját felfeszítették, és többi között műszaki cikkeket, készpénzt tulajdonítottak el – mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tettesek feltörték a diákok alagsori öltözőszekrényeit is, s azokban levő értékes holmit is elvitték. Az ügyben nyomozást folytató székesfehérvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályán a tettesek mielőbbi kézre kerítéséért külön nyomozócsoport alakult – tette hozzá

Az MTI információja szerint a tettesek az értékek eltulajdonítása mellett megrongálták az iskola infrastruktúráját, vezetékeket téptek ki a falból, összességében mintegy egymillió forint kárt okoztak.

A károk enyhítésére és az intézmény hagyományos programsorozata, a Vasvári Hét megtartási költségeire adománygyűjtő akciót indított a gimnázium diákönkormányzata.

A Vasvári gimnázium számára gyűjtést kezdeményeztek Székesfehérvár másik patinás iskolája, a volt József Attila, mai nevén Ciszterci Szent István Gimnázium volt növendékei is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik