Közélet

Tizenhárom évet kapott a lányával fajtalankodó férfi

Többször is molesztálta saját tízesztendős lányát, majd az esetet felismerő feleségét is bántalmazta egy újteleki férfi.

A büntetett előéletű férfi 2008 októberétől lakott feleségével és három gyermekével a Bács megyei Újteleken. A karácsony előtti napon a férfi – kihasználva, hogy felesége és középső gyereke nem volt otthon – tízéves lányát a fürdőszobába hívta, és arra kérte, vetkőzőn meztelenre. A vonakodó lányt azzal fenyegette, elvágja a torkát. Miután a lány engedelmeskedett a férfi kétszer is fajtalankodott vele, majd újból megfenyegette, ha bárkinek említést tesz a történtekről megöli. A vádlott 2009 augusztusáig többször is erőszakoskodott gyermekével.

A vádlott feleségének nyáron feltűnt, hogy a lány viselkedése megváltozott: magába forduló lett, egyre többet van egyedül, nem érdekli semmi. Miután faggatni kezdte gyermekét, a lány elárulta mit tett az apja. Amikor az asszony férjénél rákérdezett a történtekre, a vádlott őt is megfenyegette.

2009. szeptember 9-én hajnalban a férfi egy párnával fojtogatni kezdte közös ágyukban alvó feleségét. A felébredő sértett könyörgésére azt suttogta neki: „”Meg fogsz halni””, majd a menekülni és védekezni próbáló asszonyt puszta kézzel is fojtogatta. A nő elvesztette eszméletét, az orrából és a szájából folyt a vér. A szakértői vélemény szerint a nyaki erek és légutak elszorítása következében beálló eszméletvesztés, az agy átmeneti oxigénhiányos állapota közvetlen életveszélyes állapotot okozott a nőnél.

A férfi abbahagyta az asszony bántalmazását, és másnap reggel elengedte vásárolni. A nő előbb édesanyjához, majd a rendőrséghez fordult segítségért. A nyomozók a vádlottra a háza melletti kamrában, egy széken állva, kötélen lógva találtak rá.

A férfi – aki a Szegedi Ítélőtábla előtt visszavonta enyhítés érdekében bejelentett fellebbezését – a szexuális bűncselekményeket az eljárás során beismerte.

A táblabíróság nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik