Közélet

Titkosszolgálat keresi az elkábított gyerekek anyját

A rendőrség mellett az Ukrán Biztonsági Szolgálat is bekapcsolódott a nyomozásba, amelyet az ukrán-magyar határon megtalált csecsemők ügyében indítottak.

A nyomozók mindenekelőtt azokat a kismamákat – béranyákat – keresik, akik január második felében ikreknek adtak életet, ám újszülöttjeik azóta eltűntek. Az embercsempészek által felmutatott, egy kijevi anyakönyvi hivatalban kiállított születési kivonatok szerint a kicsik január 23-án születtek, nevük pedig Viki, illetve Kim.

A magát az ikrek apjának valló 33 éves francia állampolgár a Munkácsi Határőr Parancsnokság információi szerint repülővel érkezett Ukrajnába, míg vele együtt letartóztatott apja, aki 66 éves, március 20-án Ungvárnál lépte át a határt Szlovákia felől a lakóbusszal. A fiatalabb francia felesége – aki a feltehetően hamis születési kivonatban a gyerekek anyjaként van feltüntetve – is Ukrajnában van, őt is keresik még, mert nem tartózkodott az Asztély-Beregsurány határátkelőn feltartóztatott járműben.

Az elkábított csecsemőket a lakóbusz egyik ágya alatt, kartondobozokba csomagolva szállító franciák azt állítják, hogy az újszülötteket egy ukrán béranya hozta világra közös megegyezés alapján. A gyerekek kivitelének ezt a módját – a csempészést – azzal magyarázták, hogy a nehézkes bürokratikus eljárást akarták elkerülni.

Az ikerpárt kórházba vitték, a kicsik állapota kielégítő.

Sem Ukrajnában, sem Franciaországban nem engedélyezett a béranyaság. Ám míg Franciaországban feketén akár 40 ezer dollárba is kerülhet ez a szolgáltatás, Ukrajnában már 15 ezerért is elérhető.

Az embercsempészeten tetten ért franciákra – apára és fiára – az ukrán törvények szerint 7 évig terjedő börtön várhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik