Gazdaság

Bezár a Neuer Markt – Végjáték

A frankfurti tech-börze bezárása után a cégek átmennek más piacokra.

Pár nappal a németországi választások után a tőzsdei indexek folytatták a zuhanást a Deutsche Börsén. Amíg azonban a DAX „csak” a 3 ezer pontos határt törte át lefelé, addig ennél jóval drámaibb zuhanás következett be a technológiai vállalatok részvényeinek kereskedésére szakosodott piacon, a frankfurti Neuer Markton. A németországi tőzsdetársaság, a Deutsche Börse AG ezért úgy döntött, hogy a jövő évtől bezárja az immár fél évtizedes tech-börzét, amelynek indexe az utóbbi két és fél év során 95 százalékkal zuhant.

A német blue chipek tulajdonosainak valószínűleg csak csekély megnyugvást hozhat, hogy a frankfurti technológiai börze befektetői még náluk is nagyobb veszteséggel tudnak csak kiszállni papírjaikból. A Nemax All Shares index a technológiai-boom csúcsidőszakában, 2000 februárjában ért tetőpontjára, amikor értéke túljutott a lélektani határnak tekintett 8 ezer ponton, néhány hétre maga mögött hagyva a nagynevű DAX Blue Chip indexet is. Ez a rekord azonban már rég a múlté, a börze indikátora ugyanis drámaian lezuhant, az elmúlt héten már 400 pont alá süllyedt. A kereskedés ennek ellenére élénk maradt, de egy bróker szavaival élve: „ezen a szinten igazából már senki sem képes profitot realizálni”.

Bezár a Neuer Markt – Végjáték 1KIFÁRADÁS. A „növekedési piacnak” szánt Neuer Marktot 1997-ben hozták létre Németországban, válaszként az amerikai Nasdaq megalapítására. Ma már mindössze 267 technológiai vállalat részvényei forognak e börzén, holott 2001 júliusában még 343 volt a jegyzett cégek száma. Az idén 41 vállalat szállt ki – részben önkéntes alapon, azért, hogy csökkentse költségeit és mentse jó hírét, részben kényszerűségből, részvényei elértéktelenedése, illetve a cég csődje miatt -, s csupán egy vállalat merészkedett arra, hogy ebben az évben lépjen a Neuer Marktra. A börze vállalatainak csupán egyötöde bonyolít le némi forgalmat, a többi céget pedig már régen otthagyták az intézményi befektetők, és hét befektetési alap is bedobta a törülközőt.

A börze válsága nem csupán a technológiai szektor megtorpanására vezethető vissza, elemzők ennél mélyebb és közvetettebb okokkal magyarázzák a kialakult helyzetet. Érveik közt az is szerepel, hogy a DAX és a Neuer Markt egyaránt rosszabbul teljesített az utóbbi időben, mint bármelyik európai versenytárs, nem is beszélve a Dow Jonesról vagy a Nasdaqról. Az üzleti élet szereplői Schröder kancellár szociáldemokrata-zöld koalíciójának gazdaságpolitikáját, a reformok késleltetését tartják a helyzet kiváltójának. Mások az iraki háborús veszélyt és a német-amerikai viszony fagyossá válását okolják. A legvalószínűbb azonban az, hogy a jelenlegi zuhanás a német gazdaság iránti bizalom megingását tükrözi, hiszen amikor a Neuer Markt a csúcsidőszakát élte, akkor a német gazdaság éves szinten még 2,9 százalékkal bővült. Mostanra ez a lendület kifulladt, a növekedés az idén várhatóan alig haladja majd meg a 0,5 százalékot. A befektetők a kedvezőtlen makromutatókból, illetve a reformok iránt továbbra sem elkötelezett, sőt, egyre kevésbé érzékeny gazdaságpolitikából kiindulva feltételezik, hogy a német vállalatok, amelyeknek legnagyobb felvevőpiaca maga Németország, nem teljesítenek majd jól a közeljövőben.

Bezár a Neuer Markt – Végjáték 2A SORS FINTORA. A múlt hét csütörtökén a Deutsche Börse AG a tech-börze árfolyamzuhanására válaszként bejelentette, hogy legkésőbb 2003 végéig bezárja a Neuer Marktot. A sors fintora, hogy ez éppen akkor következett be, amikor a berlini kormány úgy döntött, felkarolja a nehéz helyzetbe került MobilCom AG-t, a Neuer Markton annak idején elsőként jegyzett vállalatot. A Wall Street Journal riportere szerint a tech-börze bezárása csupán marketingtrükk, hiszen a tőzsdei vállalatok többsége a felvázolt új felépítés szerint „nem tűnik el, csak átalakul”, és más piacon jelenik majd meg a jövő évtől. Ennek megfelelően az értékpapír-kereskedést két kategóriába sorolják majd, az elsőn belül a külföldi befektetők érdeklődésére is számot tartó elsődleges vállalatok részvényei forognának, míg a másik kategóriába a német szabványnak megfelelő részvények kerülnének. A Neuer Markt elértéktelenedett részvényű technológiai vállalatai nagy valószínűséggel a második piacon kötnek majd ki, az elsődleges piachoz valószínűleg szigorú nemzetközi átláthatósági feltételeknek is meg kell felelni. A német tőzsde ettől a lépéstől várja, hogy a befektetői bizalom megnövekedjen a megszigorított feltételeket teljesíteni képes német technológiai részvények iránt, amelyekre a Neuer Markt körüli botrányok és a piac kedvezőtlen híre rányomta a bélyegét. „A Deutsche Börse a jó irányban lépett – hangsúlyozta a Frankfurter Zeitungnak a tőzsde egyik vezető tisztségviselője -, a szigorúbb tőzsdei kontroll és a következetes büntetések azonban még fontosabbak lennének a technológiai tőzsde iránti bizalom megerősítéséhez.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik